Maybe the same - Ch.1

Hello Upper East Side!
Találjátok ki, kit láttunk az imént a JFK reptéren gépre szállni? Nos, Blair Waldorf úgy tűnik Európa meghódítására indul, Chuck Bass pedig új szállodájával köti le a figyelmét. A rossz fiú felnőni látszik, csak én gondolom így?
Hosszú, forró nyár elég nézünk New York, elő a naptejekkel, irány a medence, én itt leszek nektek!
Csóközön, Gossip Girl

~~~Blair~~~
Útban Monaco felé, a hercegi magángépen csukott szemmel ültem Louis mellett; újra és újra a jótékonysági bál estéje járt a fejemben. Az utolsó percek, az utolsó mondatok. Képtelen voltam elfelejteni, amit Chuck mondott: "Megérdemled a tündérmesédet!"
Utólag visszagondolva, akkor és ott nőttünk fel mindketten végleg. De igaza volt; annyi sebet ejtettünk egymáson, hiába a nagy szerelem, mégsem működik. Egyszerre vonzzuk és taszítjuk egymást. Illetve vonzottuk és taszítottuk. Szokatlan még a gondolat, hogy mostantól Louis-hoz tartozom. A herceghez, akire kislány korom óta vártam, most itt ül mellettem és egy hónapon belül a felesége leszek. Erre vágytam mindig. Akkor mi ez az űr, amit érzek?
- Blair, kedvesem, nézz ki az ablakon! - riadtam fel a tört angolsággal elhangzó mondatra.
- Igen? - kinéztem és a tengert láttam, meg a zöld tájat. Fogalmam sem volt hol járhatunk.
- Ez itt Monaco, a hazám - fogta meg a kezem és húzott magához közelebb - és mostantól a Tiéd is. - mosolygott rám. Egy szót sem tudtam szólni.
- Nem tudom, hogy mi járhat a fejedben, de ígérem, mindent megteszek, hogy itt boldogabb legyél mint valaha. Szeretlek.
- Én is szeretlek - válaszoltam és bár még elég erőtlenül hangzott, éreztem, hogy képes leszek idővel szívből is kimondani. Remélhetőleg az esküvő körüli szervezés leköti majd minden gondolatomat és nem lesz időm azon gondolkodni mi történik New Yorkban. Az egyetlen ember, akire otthonról szükségem volt - de rá mindennél jobban - az Serena. Már majdnem előkaptam a telefonomat, hogy felhívjam, de rájöttem, hogy jobb, ha Louis nem tudja éppen mi jár a fejemben. Megvárom míg egyedül leszek.

~~~Serena~~~
Még mindig képtelen voltam felfogni, hogy az egyik legnagyobb filmstúdió los angelesi irodájában ülök, szemben David O. Russell-el, aki engem kért fel, hogy az asszisztense legyek egy könyv...mit egy könyv, az egyik kedvencem filmre adaptálásában. Azt hiszem ezt hívják úgy; az álmok valóra válnak. Ami már éppen rám fért, a Dan-Nate-Ben triász és Anya bírósági ügye után. El kellett jönnöm otthonról, különben is, az egyedüli, aki maradásra bírhatott volna, éppen a hercegével ül, ha nem is a fehér lovon, de garantáltam az álomjövő felé repülve. Neki is így a legjobb, másképp soha nem tudott volna elszakadni Chucktól, az esküvői teendői pedig segíteni fognak neki, hogy...
- Miss van der Woodsen? - szakított félbe egy erőteljes férfihang a fülem mellett.
- Igen? - fókuszáltam hirtelen az asztal túloldalára - Elnézést Mr. Russell, csak elkalandoztam.
- Azt látom, háromszor szóltam, mire észrevett. Megkérhetem, hogy tegeződjünk? Serena, igaz?
Elmosolyodtam. - Megtiszteltetés ura...David.
- Rendben, akkor beszéljük át, miről is lenne szó. Azt már tudom, hogy kívülről tudja a Szépek és átkozottakat, de látott már valaha forgatókönyvet?
- Igazság szerint... - mielőtt totálisan leírtam volna magam a telefonom megmentett. Blair neve volt a kijelzőn; csak pár napja váltunk el, fogalmam sem volt miért hívhat. - Elnézést, ezt fel kell vennem. - azzal kiléptem az előtérbe.
- B., valami baj van? - kérdeztem azonnal.
- Ó, Serena, el sem hinnéd! Ez még az álmaimnál is szebb. Varázslatos. Látnod kell, most azonnal!
Megnyugodtam, hogy nincs semmi gond. - Jaj B., annyira örülök neked, de most nem mehetek. Velem is fantasztikus dolog történt, tudod mennyire szeretem Fitzgerald regényeit...úgy tűnik, ott lehetek, mikor film készül az egyikből-még mindig nagyon furcsán hangzott így kimondva és a tudattól újra mosolyra húzódott a szám. Egy váratlan zaj rántott vissza a gondolataimból.
- Blair, ott vagy? Blair?
De a vonal túloldalán csak szaggatott pittyegés hallatszott.