~~~Serena~~~
Pár percig egész egyszerűen nem jött ki hang a számon, hiába próbálkoztam vele. Csak kapkodtam a levegőt, éreztem, ahogy végigfut a torkomon, le egészen a tüdőmig és vissza, éreztem, ahogy a szívem kihagy pár ütemet. Mikor végre meg tudtam szólalni, akkor is csak annyit kérdeztem fojtott hangon: - Hol?
- Los Angelesbe indultak, - itt képtelen voltam elfojtani egy halk sikolyt - de az Erie-tó felett eltűntek. Azóta nem lehet velük felvenni a kapcsolatot - halkult el anya hangja. Időtlenül hosszú, döbbent csönd következett.
- Drágám, én a házi őrizet miatt nem tudok annál többet tenni, mint hogy felhívok pár ismerőst, de Rufus már elindult, hogy kiderítsen valamit...
- De miért repültek arra? - szakadt ki belőlem az első kérdés, ami összeállt a fejemben.
- Fogalmam sincs Serena, de kérlek, ne gondolj azonnal a legrosszabbra!
- Anya, most le kell tennem - vágtam közbe. Az agyam egyik pillanatról a másikra 150%-on kezdett el dolgozni.
- Serena, maradj vonal... - a többit már nem hallottam, mert az összecsukott telefont a párnak közé dobtam. Ugyanazzal a lendülettel már a szekrénynél álltam, de a következő pillanatban egy arc suhant át a gondolataimon: - Úristen, Blair! - kaptam a szám elé a kezem és a szekrény mentén a padlóra csúsztam.
~~~Blair~~~
Éjfél óta forgolódtam az ágyamban, képtelen voltam elaludni. Louis az épület másik szárnyában volt, a saját szobájában, mert az itteni hagyományoknak megfelelően a jegyes pár az esküvő előtt nem aludhat közös ágyban. Két ember tudna megnyugtatni: az egyik nem léphet a szobámba, a másik pedig jelenleg az életembe. Tudtam, éreztem, ha újra látnám, minden amit mondott és amit én elhittem neki, - hiába volt igaz - egy szempillantás alatt foszlana semmivé és képtelen lennék újra elhagyni.
Hosszas vívódás után a szívem meggyőzte az eszemet, hogy egy baráti üzenettől még nem szegem meg a saját magamnak tett ígéretemet.
"Chuck, remélem jól vagy, itt mindenki túl európai, ha érted mire gondolok? Ölellek, Blair"
Megnyomtam a küldés gombot, mielőtt meggondoltam volna magam.
Hosszú percekig néma csöndben vártam a válaszra. Bolond vagy Blair, teljesen bolond - gondoltam, de egy apró nesz visszarántott a valóságba. Az ajtó felől jött; olyan volt, mintha valaki be akart volna lopózni a szobába. Felkaptam Az ártatlanság korát az éjjeli szekrényemről és lábujjhegyen az ajtó mellé lopóztam. Mikor már olyan közel voltam, hogy a 'betörő' légzését is hallottam, összeszedtem minden bátorságomat és hirtelen kitártam az ajtót.
Legnagyobb megdöbbenésemre Beatrice állt előttem, nem kevésbé meglepődve.
- Mit csinálsz te itt?
- Beszélnem kell veled!
- Az éjszaka közepén? Nem halaszthatnánk reggelre?
- Nem.
- Beatrice, kérlek...
- Tudok a titkodról!
~~~Chuck~~~
Láttam, ahogy a szél belekap a szoknyájába, láttam a haját lobogni, de nem fordult felém. Minden egyes lépéssel távolabb került tőlem, hiába futottam utána. Tudtam, ha most elengedem, soha többé nem látom újra.
- Blair! Blair! - kiáltottam teljes erőből a távolodó alak után.
- Hagyd, fiam! - fogta meg valaki a vállamat hirtelen.
- Apa? Hogy kerülsz Te ide? Meghaltál...
Bart nem szólt semmit, mert tudta, magamtól is ráébredek a válaszra.
- Én is halott vagyok?
Kérhetek visszajelzést, jó vagy rossz az irány, amerre haladok? Köszönöm.
2011. júl. 18.
2011. júl. 11.
The girl from Monaco - Ch.2
Mindenekelőtt szeretném megköszönni a hozzászólásokat, igyekszem a tanácsokat megfogadni illetve minél jobb irányba elindítani a történetet. Az esetleges helyesírási hibákért előre elnézést, mikor még nagyon figyelni kellett rá (középiskola), ment rendesen, mióta nem kell (egyetem), valószínűleg lanyhult a figyelmem. Azt pedig már most látom, hogy nem fogom tudni követni az ötödik évadot, mert ahogy szép lassan kiszivárognak forgatási infók...hogy is mondjam...nem ugyanarra megyünk. De sebaj, ez várható volt, úgyhogy megyek előre, aztán csak remélni merem, hogy keresztezem néha a forgatókönyvírók gondolatait. Ennyi bevezető után pedig jöjjön a második fejezet, remélem nem okozok csalódást. Lily
~~~Blair~~~
Zúgott a fejem és a képek furcsa szögben és kissé homályosan álltak a szemem előtt. A földön fekszem? Próbáltam visszaemlékezni, hogyan kerültem a padlóra, de Serena hangja volt az utolsó, amit képes voltam felidézni.
- Blair? - rázta meg valaki a vállamat.
Átfordítottam a fejemet és egy ismerős lány térdelt mellettem, de csak egy fél perc múlva ugrott be, ki is ő.
- Megismersz? - nézett rám, de láthatólag nem sok reményt fűzött a dologhoz.
- Igen, persze, Beatrice vagy, Louis húga. - válaszoltam már felülve, de még mindig eléggé kótyagos fejjel.
- De mi történt? Mert én már csak eszméletlenül találtalak itt.
Egy pillanatra elgondolkodtam. - A vércukrom leesett, otthon ettem utoljára.
- Na akkor sürgősen szerzek neked valamit, két perc és jövök. - mielőtt kiment volna, még segített felülni az ágyra és a kezembe adta a telefont. Az utolsó fogadott hívás tényleg S.-től jött, újrahívtam.
- Jézusom, Blair, mi történt? - hadarta elég hangosan a vonal másik végén Serena.
- Nyugi, nyugi, elájultam, de már minden rendben. - feküdtem hanyatt a gyönyörű ágyon.
- Biztos vagy benne?
- Nem. - mondtam nagyon halkan és a torkom összeszorult.
New York hölgyei, irány a Victrola, most azonnal!
Két kedvenc aranyifjúnk a fullasztó időt pár karton whiskeyvel próbálja átvészelni, de láthatólag nem vetik meg a finom társaságot sem.
Hajrá lányok, nagy a tét, válasszatok, Chuck vagy Nate?
Csóközön, Gossip Girl
~~~Nate~~~
Bár még csak délután 4 óra van, Chuck és én már a Victrolaban ülünk, módfelett hiányos ruházatú hölgyek és igen márkás skót italok társaságában. Az üzleti élethez felnőttünk, de mindkettőnk magánélete darabokban, úgyhogy a napjaink mostanság bárokban érnek véget, ami kiválóan alkalmas arra, hogy elfelejtsük azokat, akiket el kell. Chuck Blairt, én pedig...Serenat. Igen, hiába volt mellettem több tucat lány az utóbbi években, - akikről néha még én is elhittem, hogy fontosak számomra - rá kellett jönnöm, hogy mind csak afféle menekülés volt részemről. Mostanra nincs kétség: Ő az, aki kell. Az egyetlen porszem a gépezetben, hogy Serena nem így gondolja.
-Hé, Archibald, ne vágj már ilyen gyászos képet! Ez a hölgy majd segít jobb kedvre derülni! - azzal a barátom elém vezetett egy roppant csinos táncost.
- Szia szépfiú - ült az ölembe a lány, karjait átvetve a vállamon - hogyan tudok segíteni? - kérdezte kacér hangon, majd megcsókolt.
Hirtelen mozdulattal a derekánál fogva magam mellé ültettem a lányt és Chuckhoz fordultam.
- Tudom, hogy a túránkat elhalasztottuk kicsit, de most azonnal Los Angelesbe kell mennünk!
- Mi? Túl sokat ittál, ülj vissza és játssz még egy kicsit! - intett le a kanapén elterült barátom.
- Nem, oda kell mennem! Beszélnem kell vele! - álltam fel, kissé bizonytalanul.
- Ne legyél ostoba Nate! Nem kellesz neki - vágta oda gúnyosan Chuck és megfogta az ingemet, hogy annál fogva próbáljon meg visszatartani. Mérges lettem és a gallérjánál fogva rántottam fel, hogy a szemébe mondhassam: - Azért, mert te elcseszted és elengedted, nekem nem kell! Veled vagy nélküled, de megyek! - visszalöktem a lányok közé és az ajtó felé indultam.
- Várj már - hallottam a hátam mögül - a magángéppel sokkal hamarabb ott leszünk.
~~~Serena~~~
Az éjszaka kellős közepén a telefon szűnni nem akaró csörgésére ébredtem fel.
- Anya? Baj van? - kérdeztem automatikusan, de még csukott szemekkel.
- Serena, ne ijedj meg, de...
Most már kipattant a szemem. - De? Mi történt Anya? Eric-kel van valami?
Csak egy nagy sóhajt hallottam és halk szipogást.
- Anya?
- Serena...Nate és Chuck gépe eltűnt.
~~~Blair~~~
Zúgott a fejem és a képek furcsa szögben és kissé homályosan álltak a szemem előtt. A földön fekszem? Próbáltam visszaemlékezni, hogyan kerültem a padlóra, de Serena hangja volt az utolsó, amit képes voltam felidézni.
- Blair? - rázta meg valaki a vállamat.
Átfordítottam a fejemet és egy ismerős lány térdelt mellettem, de csak egy fél perc múlva ugrott be, ki is ő.
- Megismersz? - nézett rám, de láthatólag nem sok reményt fűzött a dologhoz.
- Igen, persze, Beatrice vagy, Louis húga. - válaszoltam már felülve, de még mindig eléggé kótyagos fejjel.
- De mi történt? Mert én már csak eszméletlenül találtalak itt.
Egy pillanatra elgondolkodtam. - A vércukrom leesett, otthon ettem utoljára.
- Na akkor sürgősen szerzek neked valamit, két perc és jövök. - mielőtt kiment volna, még segített felülni az ágyra és a kezembe adta a telefont. Az utolsó fogadott hívás tényleg S.-től jött, újrahívtam.
- Jézusom, Blair, mi történt? - hadarta elég hangosan a vonal másik végén Serena.
- Nyugi, nyugi, elájultam, de már minden rendben. - feküdtem hanyatt a gyönyörű ágyon.
- Biztos vagy benne?
- Nem. - mondtam nagyon halkan és a torkom összeszorult.
New York hölgyei, irány a Victrola, most azonnal!
Két kedvenc aranyifjúnk a fullasztó időt pár karton whiskeyvel próbálja átvészelni, de láthatólag nem vetik meg a finom társaságot sem.
Hajrá lányok, nagy a tét, válasszatok, Chuck vagy Nate?
Csóközön, Gossip Girl
~~~Nate~~~
Bár még csak délután 4 óra van, Chuck és én már a Victrolaban ülünk, módfelett hiányos ruházatú hölgyek és igen márkás skót italok társaságában. Az üzleti élethez felnőttünk, de mindkettőnk magánélete darabokban, úgyhogy a napjaink mostanság bárokban érnek véget, ami kiválóan alkalmas arra, hogy elfelejtsük azokat, akiket el kell. Chuck Blairt, én pedig...Serenat. Igen, hiába volt mellettem több tucat lány az utóbbi években, - akikről néha még én is elhittem, hogy fontosak számomra - rá kellett jönnöm, hogy mind csak afféle menekülés volt részemről. Mostanra nincs kétség: Ő az, aki kell. Az egyetlen porszem a gépezetben, hogy Serena nem így gondolja.
-Hé, Archibald, ne vágj már ilyen gyászos képet! Ez a hölgy majd segít jobb kedvre derülni! - azzal a barátom elém vezetett egy roppant csinos táncost.
- Szia szépfiú - ült az ölembe a lány, karjait átvetve a vállamon - hogyan tudok segíteni? - kérdezte kacér hangon, majd megcsókolt.
Hirtelen mozdulattal a derekánál fogva magam mellé ültettem a lányt és Chuckhoz fordultam.
- Tudom, hogy a túránkat elhalasztottuk kicsit, de most azonnal Los Angelesbe kell mennünk!
- Mi? Túl sokat ittál, ülj vissza és játssz még egy kicsit! - intett le a kanapén elterült barátom.
- Nem, oda kell mennem! Beszélnem kell vele! - álltam fel, kissé bizonytalanul.
- Ne legyél ostoba Nate! Nem kellesz neki - vágta oda gúnyosan Chuck és megfogta az ingemet, hogy annál fogva próbáljon meg visszatartani. Mérges lettem és a gallérjánál fogva rántottam fel, hogy a szemébe mondhassam: - Azért, mert te elcseszted és elengedted, nekem nem kell! Veled vagy nélküled, de megyek! - visszalöktem a lányok közé és az ajtó felé indultam.
- Várj már - hallottam a hátam mögül - a magángéppel sokkal hamarabb ott leszünk.
~~~Serena~~~
Az éjszaka kellős közepén a telefon szűnni nem akaró csörgésére ébredtem fel.
- Anya? Baj van? - kérdeztem automatikusan, de még csukott szemekkel.
- Serena, ne ijedj meg, de...
Most már kipattant a szemem. - De? Mi történt Anya? Eric-kel van valami?
Csak egy nagy sóhajt hallottam és halk szipogást.
- Anya?
- Serena...Nate és Chuck gépe eltűnt.
2011. júl. 5.
Maybe the same - Ch.1
Hello Upper East Side!
Találjátok ki, kit láttunk az imént a JFK reptéren gépre szállni? Nos, Blair Waldorf úgy tűnik Európa meghódítására indul, Chuck Bass pedig új szállodájával köti le a figyelmét. A rossz fiú felnőni látszik, csak én gondolom így?
Hosszú, forró nyár elég nézünk New York, elő a naptejekkel, irány a medence, én itt leszek nektek!
Csóközön, Gossip Girl
~~~Blair~~~
Útban Monaco felé, a hercegi magángépen csukott szemmel ültem Louis mellett; újra és újra a jótékonysági bál estéje járt a fejemben. Az utolsó percek, az utolsó mondatok. Képtelen voltam elfelejteni, amit Chuck mondott: "Megérdemled a tündérmesédet!"
Utólag visszagondolva, akkor és ott nőttünk fel mindketten végleg. De igaza volt; annyi sebet ejtettünk egymáson, hiába a nagy szerelem, mégsem működik. Egyszerre vonzzuk és taszítjuk egymást. Illetve vonzottuk és taszítottuk. Szokatlan még a gondolat, hogy mostantól Louis-hoz tartozom. A herceghez, akire kislány korom óta vártam, most itt ül mellettem és egy hónapon belül a felesége leszek. Erre vágytam mindig. Akkor mi ez az űr, amit érzek?
- Blair, kedvesem, nézz ki az ablakon! - riadtam fel a tört angolsággal elhangzó mondatra.
- Igen? - kinéztem és a tengert láttam, meg a zöld tájat. Fogalmam sem volt hol járhatunk.
- Ez itt Monaco, a hazám - fogta meg a kezem és húzott magához közelebb - és mostantól a Tiéd is. - mosolygott rám. Egy szót sem tudtam szólni.
- Nem tudom, hogy mi járhat a fejedben, de ígérem, mindent megteszek, hogy itt boldogabb legyél mint valaha. Szeretlek.
- Én is szeretlek - válaszoltam és bár még elég erőtlenül hangzott, éreztem, hogy képes leszek idővel szívből is kimondani. Remélhetőleg az esküvő körüli szervezés leköti majd minden gondolatomat és nem lesz időm azon gondolkodni mi történik New Yorkban. Az egyetlen ember, akire otthonról szükségem volt - de rá mindennél jobban - az Serena. Már majdnem előkaptam a telefonomat, hogy felhívjam, de rájöttem, hogy jobb, ha Louis nem tudja éppen mi jár a fejemben. Megvárom míg egyedül leszek.
~~~Serena~~~
Még mindig képtelen voltam felfogni, hogy az egyik legnagyobb filmstúdió los angelesi irodájában ülök, szemben David O. Russell-el, aki engem kért fel, hogy az asszisztense legyek egy könyv...mit egy könyv, az egyik kedvencem filmre adaptálásában. Azt hiszem ezt hívják úgy; az álmok valóra válnak. Ami már éppen rám fért, a Dan-Nate-Ben triász és Anya bírósági ügye után. El kellett jönnöm otthonról, különben is, az egyedüli, aki maradásra bírhatott volna, éppen a hercegével ül, ha nem is a fehér lovon, de garantáltam az álomjövő felé repülve. Neki is így a legjobb, másképp soha nem tudott volna elszakadni Chucktól, az esküvői teendői pedig segíteni fognak neki, hogy...
- Miss van der Woodsen? - szakított félbe egy erőteljes férfihang a fülem mellett.
- Igen? - fókuszáltam hirtelen az asztal túloldalára - Elnézést Mr. Russell, csak elkalandoztam.
- Azt látom, háromszor szóltam, mire észrevett. Megkérhetem, hogy tegeződjünk? Serena, igaz?
Elmosolyodtam. - Megtiszteltetés ura...David.
- Rendben, akkor beszéljük át, miről is lenne szó. Azt már tudom, hogy kívülről tudja a Szépek és átkozottakat, de látott már valaha forgatókönyvet?
- Igazság szerint... - mielőtt totálisan leírtam volna magam a telefonom megmentett. Blair neve volt a kijelzőn; csak pár napja váltunk el, fogalmam sem volt miért hívhat. - Elnézést, ezt fel kell vennem. - azzal kiléptem az előtérbe.
- B., valami baj van? - kérdeztem azonnal.
- Ó, Serena, el sem hinnéd! Ez még az álmaimnál is szebb. Varázslatos. Látnod kell, most azonnal!
Megnyugodtam, hogy nincs semmi gond. - Jaj B., annyira örülök neked, de most nem mehetek. Velem is fantasztikus dolog történt, tudod mennyire szeretem Fitzgerald regényeit...úgy tűnik, ott lehetek, mikor film készül az egyikből-még mindig nagyon furcsán hangzott így kimondva és a tudattól újra mosolyra húzódott a szám. Egy váratlan zaj rántott vissza a gondolataimból.
- Blair, ott vagy? Blair?
De a vonal túloldalán csak szaggatott pittyegés hallatszott.
Találjátok ki, kit láttunk az imént a JFK reptéren gépre szállni? Nos, Blair Waldorf úgy tűnik Európa meghódítására indul, Chuck Bass pedig új szállodájával köti le a figyelmét. A rossz fiú felnőni látszik, csak én gondolom így?
Hosszú, forró nyár elég nézünk New York, elő a naptejekkel, irány a medence, én itt leszek nektek!
Csóközön, Gossip Girl
~~~Blair~~~
Útban Monaco felé, a hercegi magángépen csukott szemmel ültem Louis mellett; újra és újra a jótékonysági bál estéje járt a fejemben. Az utolsó percek, az utolsó mondatok. Képtelen voltam elfelejteni, amit Chuck mondott: "Megérdemled a tündérmesédet!"
Utólag visszagondolva, akkor és ott nőttünk fel mindketten végleg. De igaza volt; annyi sebet ejtettünk egymáson, hiába a nagy szerelem, mégsem működik. Egyszerre vonzzuk és taszítjuk egymást. Illetve vonzottuk és taszítottuk. Szokatlan még a gondolat, hogy mostantól Louis-hoz tartozom. A herceghez, akire kislány korom óta vártam, most itt ül mellettem és egy hónapon belül a felesége leszek. Erre vágytam mindig. Akkor mi ez az űr, amit érzek?
- Blair, kedvesem, nézz ki az ablakon! - riadtam fel a tört angolsággal elhangzó mondatra.
- Igen? - kinéztem és a tengert láttam, meg a zöld tájat. Fogalmam sem volt hol járhatunk.
- Ez itt Monaco, a hazám - fogta meg a kezem és húzott magához közelebb - és mostantól a Tiéd is. - mosolygott rám. Egy szót sem tudtam szólni.
- Nem tudom, hogy mi járhat a fejedben, de ígérem, mindent megteszek, hogy itt boldogabb legyél mint valaha. Szeretlek.
- Én is szeretlek - válaszoltam és bár még elég erőtlenül hangzott, éreztem, hogy képes leszek idővel szívből is kimondani. Remélhetőleg az esküvő körüli szervezés leköti majd minden gondolatomat és nem lesz időm azon gondolkodni mi történik New Yorkban. Az egyetlen ember, akire otthonról szükségem volt - de rá mindennél jobban - az Serena. Már majdnem előkaptam a telefonomat, hogy felhívjam, de rájöttem, hogy jobb, ha Louis nem tudja éppen mi jár a fejemben. Megvárom míg egyedül leszek.
~~~Serena~~~
Még mindig képtelen voltam felfogni, hogy az egyik legnagyobb filmstúdió los angelesi irodájában ülök, szemben David O. Russell-el, aki engem kért fel, hogy az asszisztense legyek egy könyv...mit egy könyv, az egyik kedvencem filmre adaptálásában. Azt hiszem ezt hívják úgy; az álmok valóra válnak. Ami már éppen rám fért, a Dan-Nate-Ben triász és Anya bírósági ügye után. El kellett jönnöm otthonról, különben is, az egyedüli, aki maradásra bírhatott volna, éppen a hercegével ül, ha nem is a fehér lovon, de garantáltam az álomjövő felé repülve. Neki is így a legjobb, másképp soha nem tudott volna elszakadni Chucktól, az esküvői teendői pedig segíteni fognak neki, hogy...
- Miss van der Woodsen? - szakított félbe egy erőteljes férfihang a fülem mellett.
- Igen? - fókuszáltam hirtelen az asztal túloldalára - Elnézést Mr. Russell, csak elkalandoztam.
- Azt látom, háromszor szóltam, mire észrevett. Megkérhetem, hogy tegeződjünk? Serena, igaz?
Elmosolyodtam. - Megtiszteltetés ura...David.
- Rendben, akkor beszéljük át, miről is lenne szó. Azt már tudom, hogy kívülről tudja a Szépek és átkozottakat, de látott már valaha forgatókönyvet?
- Igazság szerint... - mielőtt totálisan leírtam volna magam a telefonom megmentett. Blair neve volt a kijelzőn; csak pár napja váltunk el, fogalmam sem volt miért hívhat. - Elnézést, ezt fel kell vennem. - azzal kiléptem az előtérbe.
- B., valami baj van? - kérdeztem azonnal.
- Ó, Serena, el sem hinnéd! Ez még az álmaimnál is szebb. Varázslatos. Látnod kell, most azonnal!
Megnyugodtam, hogy nincs semmi gond. - Jaj B., annyira örülök neked, de most nem mehetek. Velem is fantasztikus dolog történt, tudod mennyire szeretem Fitzgerald regényeit...úgy tűnik, ott lehetek, mikor film készül az egyikből-még mindig nagyon furcsán hangzott így kimondva és a tudattól újra mosolyra húzódott a szám. Egy váratlan zaj rántott vissza a gondolataimból.
- Blair, ott vagy? Blair?
De a vonal túloldalán csak szaggatott pittyegés hallatszott.
2011. júl. 1.
Hello Upper East Side!
Itt egy új Gossip Girl fanfiction, ami onnan indul, ahol a negyedik évad abbamaradt. Remélhetőleg meg tudok felelni az igényeknek; a sorozathűségnek és a kellően ármánykodó és fordulatokban gazdag történetvezetésnek, de nyilvánvalóan lesznek eltérések, a jövőbe én sem látok (ha valaki igen, szóljon), de azért próbálom nyomon követni az aktualitásokat. Az első post napok kérdése, illetve, hogy elég mélyen tudok-e aludni, ezáltal álmodni, mert akkor jönnek a legjobb ötletek. Nem fog egyezni a véleményünk, ez borítékolható, ezért kérlek, hogy írd le mit gondolsz, aztán majd jutunk valamire. Az új évad kezdetéig írok, aztán úgyis kiderül, hogy érdemes-e tovább.
Addig is üdv,
Lily
Itt egy új Gossip Girl fanfiction, ami onnan indul, ahol a negyedik évad abbamaradt. Remélhetőleg meg tudok felelni az igényeknek; a sorozathűségnek és a kellően ármánykodó és fordulatokban gazdag történetvezetésnek, de nyilvánvalóan lesznek eltérések, a jövőbe én sem látok (ha valaki igen, szóljon), de azért próbálom nyomon követni az aktualitásokat. Az első post napok kérdése, illetve, hogy elég mélyen tudok-e aludni, ezáltal álmodni, mert akkor jönnek a legjobb ötletek. Nem fog egyezni a véleményünk, ez borítékolható, ezért kérlek, hogy írd le mit gondolsz, aztán majd jutunk valamire. Az új évad kezdetéig írok, aztán úgyis kiderül, hogy érdemes-e tovább.
Addig is üdv,
Lily
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)