Kedves Olvasók!
Már körvonalazódik a következő fejezet, de ismét Olaszországba tettem a székhelyem és itt nem túl gyakori tünemény a internet, úgyhogy beletelhet még pár napba, mire felkerül a következő adag. Cserébe viszont igyekszem nagyon izgalmasra megírni, hogy érdemes legyen kivárni. Addig is csoda szép nyarat mindenkinek, irány a napsütés és csak akkor gyertek, ha tényleg nincs mit csinálni :)
Üdv, Lily

Out of darkness - Ch.21

Drága Olvasók,
eltelt egy év, és lassan elérjük a négyezres látogatottságot, ami óriási örömmel tölt el, sokat jelent számomra és egyben lekötelez. Remélem lesz második év is, veletek és új olvasókkal, addig is mindenkit bátran biztatok véleményezésre.
Ehhez a fejezethez pedig egy agyonhallgatott szám, éppen ide passzol:
Brighter than sunshine
Lily

~~~Serena~~~
- Itt vagyok a Macy's előtt, itt várlak. De mi olyan fontos? - egyszerre csodálkoztam Blair izgatott hangján és haragudtam rá, mert a félbeszakadt esküvője óta teljesen eltűnt. Persze tudtam, hogy visszatért New Yorkba, Gossip Girl megírta pár napja, de rosszul esett, hogy még egy hívásra sem voltam érdemes - főleg azok után, amit tettem érte.
- Érted megyünk és elmondom!
- Jöttök...? - de mire feltehettem volna a kérdést, a vonal már megszakadt. Remélem Blairnek minderre van jó magyarázata, különben komoly bajban van - morgolódtam magamban. A bosszankodásból az üzenetjelző hang zökkentett ki.

Hello Upper East Side-iak!
Azt hittétek vége az esküvői botrányoknak?  
Pedig egy európai soha nem adja fel! Louis Grimaldi 
továbbra is boldog vőlegényként készülődik az évtized 
esküvőjére...ehhez azonban Miss Waldorfnak is lesz pár szava... 
Mon Dieu! Queen B., merre lobog a fátylad?
Csóközön,
Gossip Girl

Ebben a pillanatban megállt előttem Chuck limuzinja és kinyílt az ajtó.
- Gyere, szállj be! - szólalt meg a várt hang.
- Hagyj Chuck, Blairre várok, nincs most erre időm! - intettem le.
- Itt vagyok S! - megütköztem és majdnem körülnéztem, honnan jön a hang, amikor felfogtam, hogy a limuzinból. - Blair? - hajoltam le, hogy belássak az ülésekhez. A kíváncsiság, a döbbenet és a sértődöttség közül a legelső nyert, úgyhogy szinte gondolkodás nélkül ültem be velük szembe.
- Blair, magyarázd meg! Ezt az egészet. - szegeztem neki a kérdést.
- Leszel a tanúm? 
Egyik döbbenetből a másikba estem. Hogy tanú? Miről beszél B.? Szóhoz sem jutottam, de Chuck nem hagyott időt a gondolkozásra.
- Hosszú történet, de a lényeg, hogy Roman segített megtalálni Blairt Párizsban, együtt hazajöttünk, viszont Louis mindenáron ragaszkodik az esküvőhöz. Hát megkapja. - megjelent az a klasszikus félmosoly az arcán.
Leesett.
- Hogy ti? Ketten? - mutogattam rájuk felváltva, a döbbenettől egy kerek mondat nem jött ki a számon. Blair arcán a legszélesebb mosoly terült el, amit valaha láttam.
- Ha valaha megbántod... nem állok jót magamért Chuck! - fenyegettem meg félig viccesen, félig komolyan és átöleltem mindkettőjüket, már amennyire a hely adottságai engedték.

- Hidd el, én sem. - csatlakozott a menyasszony és kissé hiteltelenné téve saját magát, már-már zavarba ejtően szenvedélyes csókkal zárta le a mondandóját.

- Khm!- köszörültem meg a torkomat - Ki lesz a másik tanú? Dan?
- Ki ne ejtsd a nevét a még egyszer! - Blair arcán egyik pillanatról a másikra azt a fajta gyűlöletet láttam felvillanni, amit utoljára Jenny Humphrey esetleges visszatérésének híre okozott.
- Természetesen Nathaniel lesz a tanúm - vette át a szót Chuck diplomatikusan - Harry Winstonhoz megyünk, megkértem, hogy ő is jöjjön oda. Serena, tudnál beszélni Bloomberg polgármesterrel, hogy egy órán belül a városházán szeretnénk összeházasodni?
- Persze, azonnal beszélek vele... de még mindig olyan hihetetlen ez az egész - mosolyodtam el önkéntelenül és eszembe jutott valami. - Blair, nálam van a papír, amit felolvastál nekem az esküvő előtt...
Felragyogott az arca, pontosan tudta miről beszélek. A limuzin leparkolt pontosan az ékszerbolt mellett, ők kiszálltak, én pedig nekiálltam kamatoztatni a van der Woodsen név előnyeit.

~~~Chuck~~~
- Fél éve letettem egy 20 karátos eljegyzési gyűrűt az üzletük elé. Van rá bármilyen remény, hogy még megvan?
- Mr. Bass, Harry Winston nem akarta eladni, ezért személyesen tette félre Önnek az üzlet széfjébe. Itt is van - vette elő a pult alól a jól ismert dobozkát az eladó.

- El sem hiszem, hogy még megvan... - Blair arcán őszinte meglepetést láttam.
- Még én sem... de végre arra a kézre kerül, ami megérdemli, hogy viselje! Kérem, adja át Mr. Winstonnak őszinte hálánkat. - de alig fejeztem be a mondatot, Blair már kézen fogott és megindult kifelé. Az ajtó előtt hirtelen a derekánál fogva magamhoz rántottam, a testünk minden létező ponton összeért és megcsókoltam. Arra a pár pillanatra minden megszűnt körülöttünk létezni, nem érdekelt, hogy valaki lefotózhat vagy hogy sietnünk kellene.
Serena viszont könyörtelenül beletiport a tökélybe:
- Megbolondultatok? Bárki megláthat titeket! Azonnal szálljatok be! - mondta ingerülten félig kilógva a limuzin ajtaján és tudtuk, hogy végső soron igaza van. Kézen fogtam Blairt és az esküvő legfontosabb kellékével gazdagabban visszaszálltunk a hátsó ülésekre. Serena mellett már ott ült Nate is, láthatóan tudott már mindenről, mert nem kezdett el azonnal kérdésekkel bombázni minket.
- Csak remélhetjük, hogy senki nem küldte el Gossip Girl-nek és Louis nem szerez róla tudomást idő előtt! - szidott le minket Serena, jogosan.
- Serena-nak teljesen igaza van, még egy kicsit viselkedjetek! - szólt ránk Nate is szigorúan.
- Igazatok van, de remélem a keresztfiatokkal nem lesztek ilyen szigorúak. - egyszerűen imádtam azokat a döbbent arcokat, amik a szavaimat kísérték.
- Hogyan? - néztek ránk felváltva mindketten- ezt most... ezt nem értem...hogyan?
- Tökéletes ötlet Bass! - súgta a fülembe alig hallhatóan a másik érintett. Libabőrös lettem.
- Még Párizsban derült ki, - kezdett bele Blair a magyarázatba - hogy Dan, valami ócska és kicsinyes indoknál fogva kicserélte az apasági teszt eredményét, amit rábíztam. Aztán mikor elmenekültem az esküvőről és rájött, hogy Chuck utánam jött, gondolom megszállta a szentlélek - tette hozzá gúnyosan - és bevallotta az igazságot.
- Úristen, de hiszen ez csodálatos! - kapta a szája elé a kezét Serena és láttam, hogy az örömtől könnyek jelennek meg a szemében.
- Azt hiszem ez a Non-Judging Breakfast Club valaha volt legjobb ülése, nem gondoljátok? - nevetett fel Nate és teljesen igaza volt.
Soha ennél tökéletesebb nem volt még.