No rights, no lights - Ch.16 PART TWO

~~~Serena~~~
Kirántottam az esküt abból a kézből, ahol a legkevésbé volt biztonságban.
- Hé, add ide! El...el akarom ol...vasni. - méltatlankodott Chuck össze-vissza hadonászva úgy, hogy a székről is majdnem leborult. Haragudtam rá, őszintén szólva ráuntam az önpusztító életmódjára, hogy végig kell asszisztálnom miként teszi magát tönkre.
- Beszélni sem tudsz, nemhogy olvasni, olyan részeg vagy! - feddtem meg szemtől szembe, amitől láthatóan megilletődött.
- Ugyan Serena... nem kérsz egy kortyocskát? - nyújtotta felém a Jack Daniel's-es üveget. Elragadtattam magam és lekevertem neki egy pofont, amitől tényleg leesett a székről és a sminkasztal alatt kötött ki. Az alkohol a gyűrött zakójára és a padlóra ömlött, hatalmas foltban szétterülve. Meglepődtem és elszégyelltem magam, habár a dühöm továbbra is fortyogott. Segítettem neki felülni és felitatni a nedvességet a ruhájáról.
- Hol van Blair? - kapta el a kezemet hirtelen - Itt kellene lennie...
Láttam, hogy a pofon kijózanítólag hatott rá, úgyhogy leültem mellé. Kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.

 - Chuck, nem fogom újra elmondani, kérlek hallgass végig és figyelj rám. Nagyon szeretlek, egyszerre vagy a barátom és testvérem, vagyis nem tud nem érdekelni, hogyan teszed tönkre magad. Egy hónapja mást sem látok GossipGirl-ön, mint hogy Chuck Bass-t a város különböző pontjairól szedik össze hajnalban táncoslányok, maffiózók és egyéb kétes alakok mellől. A Bass Vállalat részvényei eközben napról napra zuhannak rekord mélységekbe a tőzsdén, Lily már képtelen tartani a hátát hitelezők felé, Bart munkája bármelyik nap semmivé válhat.
Láttam, hogy levegőt vesz, hogy megszólaljon, de nem hagytam.
- Tudom mit érzel, hogy azt hiszed menten megbolondulsz, ha nem tereled el a figyelmed. Igen, a szerelem ilyen aljas, sunyi dög, a beteljesületlen szerelem pedig maga a pokol, tudom. Felemészt és mindent elpusztít, ami az útjába áll. Ne hidd, hogy ő nem ugyanezt érzi, ezért is szökött el innen, nem lesz esküvő, - mozdulatlanná dermedve nézett rám - de azt mondta, hogy veled sem lehet, mert Louis gyerekével terhes.
- Szeret?
- Hallottad, amit mondtam? Egyikőtöket sem akarja látni, nem árulta el hová megy, még nekem sem. Azt mondta, megígérte neked, hogy örökké a családod lesz és mivel nem tudja betartani az ígéretét, ezért elmenekül mindkettőtök elől...
Tompa puffanás hallatszódott a szoba másik feléből és egy fehér rózsafej gurult be a szőnyegre. Azonnal talpra álltam, hogy kiderítsem, kié a díszrózsa. Egy ajtófélfának dőlt, mozdulatlanná dermedt Louis-t találtam ott.
- Istenem... mióta állsz itt? - kérdeztem suttogva, de rögtön tudtam, hogy túl régóta ahhoz, hogy mindent tudjon. - Louis, tudnod kell, hogy nagyon szeret és nem akart bántani, egyetlen pillanatig sem, ugye tudod?
Fogalmam sincs hallotta-e minden szavamat, mert hátat fordított nekem és lassan elindult a folyosón a kijárat felé.
Két összetört szív után kell nagytakarítanom és ötletem sincs, hogyan tudnék minél kevesebb szemetet hátrahagyni...

~~~Nate~~~
Dannel utoljára a St.Jude-os ballagáson voltunk ennyire elegánsak, nyugodtan mondhatom, hogy Blair büszke lehet, hogy ilyen jóképű, elegáns barátai vannak.
- Szorít a nyakkendő. - súgta Dan a vállam mellett.
- A flanel ing kényelmesebb mi, brooklyni fiú? - böktem oldalba és ha nem az oltár mellett várakoztunk volna a menyasszonyra, biztos vagyok benne, hogy viszonozta volna. A jókedvünk viszont egyik pillanatról a másikra foszlott semmivé, amikor Georgina és Ivy kart karba öltve megjelentek a templom végében.

~~~Georgina~~~
Döbbent tekintetektől követve léptem fel az emelvényre, a mikrofon elé.
- Kedves egybegyűltek, mint azt már bizonyára mindnyájan tudják, azért gyűltünk ma össze, hogy két szép ember a házasság igen szent intézményében egybekeljen blablabla, ám azzal a szomorú hírrel kell szolgáljak, hogy már egyikőjük sincs az épület falain belül és ezt azonnal Gossip Girl is megerősíti önöknek.
Sorozatos mobilcsörgés töltötte be a hatalmas teret és senki nem bírt ellenállni a kíváncsiságnak.

Hello Upper East Side!
Hatalmas királyi bomba készül felrobbanni, egészen pontosan a JFK repülőtéren. Mrs. Monacot most látták felszállni egy Európába tartó gépre, eljegyzési gyűrű és minden egyéb esküvői kellék nélkül. Segítsetek megfejteni mi lehet ez; lányszöktetés herceg nélkül? Nászút herceg nélkül?
Azt hiszem ezt a frigyet az óceán választja ketté, mindörökké, ámen.
Csóközön,
GossipGirl

- Nos, hogy már tudjuk ez a pompás lakodalom elmarad, szeretném önöket megnyugtatni, hogy nem jöttek ide hiába, lenne pár bejelenteni valóm a jelenlévőkkel kapcsolatban, ígérem nem okozunk csalódást. Először is engedjék meg, hogy bemutassam kedves ismerősömet, Ivy Dickens-t, aki hosszú hónapokon át játszotta Charlie Rhodes szerepét, kiváló színészi képességről tanúbizonyságot adva. Tapsot neki!
A döbbent csönd, ami a szavaimat kísérte, hatalmas elégedettséggel töltött el, olyan volt minden, mint a régi szép időkben, mikor még mindenki pontosan tudta, mit jelentett, ha azt mondtam:
a ribanc visszatért.

No rights, no lights - Ch.16 PART ONE

1 hónappal később

~~~Serena~~~
A templom maga volt a megtestesült álom. Az utolsó pillanatban ugyan, de minden a helyére került. A virágok ideértek Hollandiából és gyönyörűen terítették be a templomi padsorok közötti teret. A fehér szalagok minden apró szellőtől táncba kezdtek, a virágillat pedig az utolsó apró zugot is betöltötte. A vendégek mind megérkeztek, ez az év királyi esküvője - végre nem csak Anglia büszkélkedhet ilyennel - senki nem hagyta volna ki, hogy itt legyen. Kivéve egy valakit.

Chuck, ugye tudod, hogy itt lehetnél, ha akarnál? 
Nagyon szeretünk... ő is. Tarts ki!
xoxo, S.

Küldés gomb, nagy sóhaj. Igen, eredetileg én sem így képzeltem el ezt az esküvőt, de tudom, hogy B. boldog és ez a legfontosabb. Mióta elmondta, hogy Louis gyermekét hordja a szíve alatt, még inkább nyilvánvaló, hogy ennek így kell történnie. Szerencsére Harold is ideért, így Cyrusszal ketten tudják az oltárhoz kísérni a legszebb menyasszonyt, akit New York valaha látott.
Még 20 perc a kezdésig. Beléptem a szobába, ahol Blair öltözködött. Háttal ült nekem, de már így is lenyűgöző látványt nyújtott. Mindent áthatott az a finom báj, ami ő maga, amióta csak ismerem. A legerősebb nő, akit ismerek és a legjobb barátnőm, történjék bármi is.

- Lassan ideje indulnunk, nagyon várnak ránk. Igazából csak rád. - fejeztem be mosolyogva a mondatot és Blair felé nyújtottam a papírt, amin az esküje volt. Őszintén mondom, nehezemre esett nem elolvasni - hozzászoktam, hogy mindent tudjak, ami az Upper East Side-on történik, hiszen az én életem is nyitott könyv volt mindenki előtt. De felnőttem, nem vagyok többé az a szőke fruska, aki minden második pletyka főszereplőjeként díszeleg. Serena van der Woodsen önálló, felelősségteljes nő lett, aki saját maga irányítja az életét és a barátai mindig számíthatnak rá. Ahogy felmondtam magamnak ezt a kis monológot, észre sem vettem, hogy B. még mindig háttal ül nekem, a papír pedig továbbra is az én kezemben van.
- Valami történt? - hajoltam közelebb, de válasz nem érkezett, úgyhogy leguggoltam a szék mellé vigyázva, nehogy a gyönyörű uszályban kárt tegyek.
- Blair? Mi a gond? - láttam, hogy történt valami, mert a szeme csupa könny volt és nyomát sem találtam annak a fajta boldogságnak, ami mindig sugárzott róla. Egészen mostanáig.
- Olvasd fel az esküt. - szólt szinte suttogva.
- Ez a te dolgod lesz odabent, nem szeretném hamarabb hallani, mint Louis. - válaszoltam, habár ez nem volt maradéktalanul igaz.
- Olvasd fel... kérlek. - sóhajtotta újra. Némi habozás után nekikezdtem.

"Itt állunk Isten színe előtt és a mai nappal mindkettőnk élete örökre megváltozik. A két, eddig külön futó szál eggyé fonódik össze. Kevesen mondhatják el magukról, hogy megtalálják a szerelmet, de közülük is én vagyok a legszerencsésebb, mert én Rád találtam. Soha nem vártalak, nem tudtam, hogy jössz-e valaha, de egyszer csak ott voltál és tudtam. Az első pillanattól tudtam, mert magamat láttam benned és azt hiszem minden egyes korábbi lépésünkkel, tettünkkel, szavunkkal egymás felé tartottunk. Minden más csak hazugság - soha nem volt vagy lesz tökéletesebb az életem, mint amikor velem vagy.  Te tettél azzá, aki ma vagyok. A feleséged. Szeretlek."

 - B., hiszen ez gyönyörű! Látod, majdnem elsírtam magam?! - próbáltam elbagatellizálni a helyzetet, de semmi sem változott. És akkor rájöttem: Blair megijedt az elköteleződéstől. Tipikus tünet, legalábbis azt mondják - habár inkább a vőlegények szokták menekülőre fogni. Elé álltam és a két tenyerem közé fogtam az arcát.
- Drágám, fogalmam sincs mit érezhetsz most, tudod, hogy nem vagyok a hosszú távú kapcsolatok szakértője. Azt viszont tudom, hogy egy rendkívüli ember vagy, aki megérdemli a boldogságot, aminek a kapujában áll. Ne félj belépni rajta, rendben? Csodás anya és feleség leszel Louis mellett, tudom.
A könnyei ekkor kezdtek el patakokban ömleni, ami nagyon meglepett.
- Hát nem érted...? - szakadt ki belőle a kérdés kissé szaggatottan.
- Mit?
- Az esküt nem... nem Louis-nak írtam... - átszakadt a gát, egész testében rázta a zokogás.
A kezeim a meglepetés erejétől lehullottak a féltve keretezett arcról. Semmi kétség nem fért hozzá ki a címzett. Beletelt pár percbe mire meg tudtam szólalni.
- De azt hittem túlléptél... Chuckon? - a nevét csak nagyon halkan, félve mertem kimondani, tartva az általa okozott hatástól.
- Én is, de ma reggel úgy keltem fel, hogy egyetlen mondat visszhangzott a fejemben, amit neki mondtam. Megígértem neki, hogy örökké a családja maradok. És abban a pillanatban belém nyilallt, hogy szeretem. Hogy csak őt szeretem, minden egyéb verzió csak olcsó, hamis utánzat. De Louis gyermekét hordom a szívem alatt. Azt hiszem beleőrülök a tudatba, hogy nem lehetek az övé, - felnézett rám a kisírt szempár - de Louis-hoz képtelen vagyok hozzámenni, könyörgöm segíts.
- Blair, elhiszem, hogy ezt érzed, de gondold végig még egyszer. Olyan régóta vágysz mindarra, ami...
- Nem érted - vágott közbe - nem TUDOK hozzámenni. Képtelen vagyok megtenni. Ha nem tudod megérteni, csak fogadd el és tedd meg nekem, hogy beszélsz Louis-val. Mondd meg neki, hogy nagyon sajnálom, soha nem akartam bántani és ez csak az én hibám. Megteszed nekem Serena? - nézett rám válaszra várva. Bólintottam és segítettem neki kiszökni a hátsó ajtón - elvégre nem megértenem kell, hanem támogatni. Ez a barátok dolga.

Azt hittem a mai nappal egy évre előre letudtam a hirtelen meglepetéseket, de ahogy visszaértem az öltözőszobába, alkoholszag csapta meg az orromat és pontosan azon a széken, ahol pár perccel azelőtt még egy szökni készülő menyasszony ült, megtaláltam Chuckot egy üveg whisky-vel és az esküvel a kezében.
- Ne olvasd el! - kiáltottam rá és megindultam nagy léptekkel a szoba túlsó végéből, hogy megszerezzem a döntő bizonyítékot.
- Azt írtad hugi, hogy akár itt is lehetnék...meglepetés! Úgyis láthatom a ruháját, elvégre nem én vagyok a vőlegény, nem igaz? - keserű-részeg kacajjal nyugtázta felismerését, én pedig nem hittem, hogy egy menyasszonyszöktetésnél történhet ma rosszabb. Tévedtem.

...to be continued

Live or love - Ch.15

Drága Olvasók,
hadd köszönjem meg mindenkinek egyesével, hogy idelátogatott és akár hozzászólt, akár nem, biztatott a jelenlétével. Mindenkinek szeretnék gyönyörű és boldog új évet kívánni, magamnak pedig sok ötletet és ihletet, hogy tovább folytathassam, amit elkezdtem! Elég valószínű, hogy az új részig (január 16.) már nem tudok újabb fejezetet írni, úgyhogy jó várakozást és még egyszer boldog új évet!
Lily

Hello Upper East Side!
A levelek már beterítették a Central Parkot, Ti pedig az én e-mail fiókomat; tartalmas ősznek nézünk elébe, ha ilyen szorgalmas informátoraim maradtok.
Az elveszett Rhodes és szívszerelme szétrebbent, Brooklynban pedig csak úgy bugyognak az érzelmek, hogy feltámadt főnixmadarunkról, Chuck Bassről már ne is beszéljek. Égjenek a vonalak, a hidegháború ideje lejárt!
Csóközön,
Gossip Girl

~~~Nate~~~
- Mit keresel itt Nathaniel? Megint szeretnél sértéseket a fejemhez vágni? Megtettem, amit meg kellett tennem, és ennyi, vége. Nincs többé St. Jude, se Constance, se cselszövés és dráma. Nem vagyok többé egy fruska, aki a MET lépcsőin szürcsöli a latte-t és a hajpántok sincsenek többé. Felnőttem és hamarosan hercegnő és Monaco trónörökösének anyja leszek.
- Hogyan? - szaladt fel a szemöldököm - Gyereket vársz?
- Jól hallottad.
- De, de ki az...apa? - szaladt ki a számon.
Blair méltatlankodva, ingerülten vágott vissza: - Hallod egyáltalán amit mondok? Monaco trónörököse! Jó lenne, ha végre mindenki felfogná, hogy Chuck már nem része az életemnek! Nem tagadom, sokat jelent számomra, mindig fontos személy lesz az életemben, de tovább léptem. Képtelen vagyok még egy napig második lenni, nem bírok ki még egy csalódást, érted? Louis pedig megad nekem mindent, amit egy Waldorf kívánhat! - össze-vissza hadonászva magyarázott, de feltűnt valami.
- Szereted? - kérdeztem rá.
- Persze. - sütötte le a szemét és matatni kezdett a táskájában. - Ne haragudj, most mennem kell, az esküvő utáni fogadás még romokban hever és Dorota semmit sem tud elintézni! - fejezte be hadarva és sietve belépett a liftbe.

~~~Blair~~~
Csukott szemmel és sűrű levegővételek közepette álltam a lift egyik sarkában. Nem akartam elhinni, hogy ennyire felkavart egy egyszerű kérdés. Hát persze, hogy szeretem, elvégre ő a gyerekem apja... És akkor eszembe jutott a boríték, amit a táskám mélyén lapult napok óta. Dorota adta ide a Dannel való veszekedésünk után, de azóta nem volt bátorságom kinyitni.
Ahogy benyúltam a Hermés aljára, azonnal megéreztem a boríték durva papír borítását. Ha nem tudtam volna, hogy ostobaság, megesküdtem volna, hogy égeti az ujjaim. Nyisd már ki - biztattam magam és feltéptem a borítékot. Kihajtottam a benne lévő levelet és a kezem a stop gombra siklott.
A lift nagy zökkenéssel állt meg és éreztem, hogy egy pillanatra a szívem is. Megkövülten álltam és nem értettem, hogy miért tűnik minden tökéletlennek. Miért sírsz? - kérdeztem magamtól és az üres lifttől. Mindent megkaphatok, amire valaha vágytam, én leszek az Upper East Side Grace Kelly-je, Louis szeret és olyan magasságokba emel, amiben még a legmerészebb álmaimban sem hittem. Akkor miért folynak azok az átkozott könnyeim?
- Minden rendben van a liftben? - jelentkezett be Vanya kissé recsegő hangon.
- Blair vagyok, véletlenül nyomtam meg a gombot, semmi gond! - válaszoltam elég sírós hangon.
- Biztos nincs semmi baj Miss Waldorf?
- Azt hiszem...


~~~Ivy~~~
Egy félreeső bárban vártam jelenlegi legkedvesebb ismerősömre - ugyan hamarosan fény derül mindenre, de ha már hátbatámadás, legyen igazán látványos. Olyan, hogy az egész van der Woodsen család emlékezzen rá, amíg világ a világ. Ehhez pedig megtaláltam a létező legalkalmasabb személyt, Georgina Sparksot.
- Nate megpróbált megfenyegetni, de miután elmondtam, amit tudok, jobb belátásra tért. Mi a következő lépés?
- Elsieted a dolgokat! Így nem lesz tökéletes a végeredmény, lassíts le Ivy!
- Ne gyere nekem te is a mértékletességgel, unom már az álszent viselkedést! Elképzelni sem tudod, mit kellett átélnem a múltban miattuk. Fogalmad sincs. - szűrtem a fogaim között az ingerült választ.
- Ha nem tapogatóznék a sötétben, még többet segíthetnénk egymásnak.
- Kérlek, ne add elő a gondoskodó barátot, mindketten tudjuk, hogy Serenan kívül semmi közünk nincs egymáshoz!

- Csak segíteni... - feltartott kézzel megakadályoztam, hogy befejezze. - Ne tedd magad nevetség tárgyává Georgina. Ha nem ismerném az előéleted, nem álltam volna veled szóba. Tisztában vagyok vele, hogy mire vagy képes.
Elégedett mosoly terült el az arcán. Azt hiszem végre megértette, hogy mennyire egybecsengenek a céljaink.

~~~Dan~~~
- Nagyon örülök, hogy újra beszélhetünk Daniel!- egy ismerős hang volt a vonal túloldalán, de képtelen voltam beazonosítani.
- Ki beszél?
- Meglep, hogy nem ismerős a hangom. Habár a kilétem továbbra sem kívánom felfedni, - itt bevillant a korábbi telefonbeszélgetés és amit akkor ígértem... - szeretném megtudni, hogy áll a megállapodásunk?
- Akármit is mondtam, vegye tárgytalannak. A Bennfentes minden akadály nélkül megjelent, vagyis a befolyása egy fabatkát sem ért. Voltaképp örökre kivetett magából a new yorki elit, a barátaim nem állnak velem szóba, a magányos fiú tényleg egyedül maradt, úgyhogy kötve hiszem, hogy bármi olyat tudna mondani, amivel rávehetne, hogy betartsam a megállapodásunkat.
- Én nem lennék ebben olyan biztos.
A torkomra fagyott a szó. Elképzelni sem tudtam, hogy ez az idegen nő mi olyat tudhat, amivel rávehetne, hogy...
- Továbbra sem tudom ki maga, de nem tehet vagy mondhat olyat, hogy újra megígérjem, amit legutóbb!
- És ha azt mondom, hogy tudom, hogy kicserélte az apasági vizsgálat eredményét, Mr. Humphrey?

The false nightingale - Ch.14

Kedves Olvasók,
újfent elnézést a sok késésért, de beindult a vizsgaidőszak és az agyamnak csak egy roppant apró része tud idekoncentrálni, ami azt jelenti, hogy bár lesz kiírva várható megjelenési dátum, de ezt erőteljes jóindulattal kell kezelni, mert nagyon valószínű, hogy február elejéig nem fogom tudni tartani a saját határidőimet (sem). Ami viszont biztos, hogy nagyon örülnék pár hozzászólásnak, mit gondoltok a történetről; jó irányba halad vagy sem? Hiányzik valaki a történetből? Ti hogyan folytatnátok? Bármilyen észrevétel jól jönne. Tudjátok, több szem többet lát. Előre is köszönöm.
Lily

~~~Blair~~~
A fekete ápol és eltakar, főleg ha az éjszakáról és Chanelről van szó. Louis-t már kiütötte a túlzott altatóadag, Dorota pedig Anastasiaval foglalkozik - Vanya éjszakai műszakra lett beosztva, hogy véletlenül se vigyázhasson a lányára. Nem szerezhet senki tudomást erről a kis éjjeli túráról. Nyakig bebugyolálva siettem ki az utcára és szálltam be az első leintett taxiba, hogy még kevésbé legyek feltűnő. A kezemet tördelve futottak végig a gondolatok az agyamban és csak remélni mertem, hogy nem követek el hatalmas hibát.
Ahogy beléptem az ajtón, megcsapott az enyhe fertőtlenítőszag. Mire rádöbbentem, hogy elmaradt a mostanság szokásos furcsa szagokat kísérő émelygésem, már az éjszakás nővér pultja előtt álltam.
- Hölgyem, ilyenkor nem lehet itt! - nézett rám összezavart tekintettel - Holnap reggel 9 órakor kezdődik a látogatási...
- 1000 dollár elég?
- Hogy képzeli? - kelt ki magából - Távozzon vagy hívom a biztonságiakat!
- A biztonságiak is így reagáltak, de hamar meggyőztem őket. Ha sokáig ellenkezik, egyszerűen bemegyek és higgye el, nem tud megakadályozni. - szögeztem le ellentmondást nem tűrően.
- Kisasszony, egyezzünk meg abban, hogy negyed órát kap, egy perccel sem többet! - és már tartotta is a kezét a hirtelen jött pénzért. Micsoda erkölcstelen egy világ, jó ég!
- Charles Bass melyik szobában fekszik?
- 108-as, a lépcső után jobbra.- jött a már-már szívélyes válasz.

A hatalmas, kecsesen kígyózó lépcső előtt elfogott a gyávaság és a gyomrom diónyira zsugorodott össze. Azt tudtam, mit fogok mondani, abban viszont csak bízhattam, hogy Chuck egyetlen szavamat sem fogja hallani. Rengeteg szörnyűséget követett el, de tudom, hogy őszintén szeretett - képtelen lennék bántani.
Ólom súlyú léptekkel indultam meg a szobája felé, a totális csöndben tisztán hallottam egyre gyorsuló pulzusomat. Hangtalanul nyitottam be a szobába, ahol csupán egy éjjeli lámpa halvány fénye segített tájékozódni. A hatalmas némaságot csak Chuck ütemes légzése zavarta meg. Ahogy közelebb léptem az ágyához, egy pillanatig úgy tűnt, felriadt - ekkor vettem csak észre a karjából kilógó infúziós csövet.
Meg akarta ölni magát - zuhant rám a gondolat, akár egy tonnás súly.
Blair, erősnek kell maradnod - válaszolta az agyam - tarts ki!
Leültem mellé, és bár tudtam, hogy kész őrület, de beszélni kezdtem hozzá.
- Chuck Bass, tudod mekkora őrültséget csináltál? Hogy a szívbajt hoztad rám? Azt képzelted, hogy ezzel megoldasz bármit is? Egy egész életet kellett volna abban a tudatban leélnem, hogy miattam tetted... Pedig tudod, tudnod kell, hogy szerettelek és mindig is szeretni foglak. De egymás nélkül kell boldogulnunk.
Nagy levegőt kellett vennem, hogy visszafojtsam a szemem sarkában gyülekező könnyeket.
- Soha nem fogom elfelejteni neked sem az Empire Hotelt, sem Jenny Humphreyt, de azokat a varázslatos hónapokat sem együtt - nem tudom elképzelni, hogy valaha is boldogabb leszek. Miattad lettem elkényeztetett gazdag fruskából igazi nő, Te tettél azzá, aki ma vagyok. A sötét lovag és a királynő - látszólag tökéletes egység, mégsem működik, nevetséges nem igaz?
Mikor nem érkezett válasz a kérdésemre, akkor döbbentem rá, te jó ég, egy alvó emberhez beszélek, tőle várok megerősítést a gondolataimra. Gyorsan véget kell vetnem ennek az őrültségnek.
- Sajnálom, hogy fájdalmat okozok, de képtelen vagyok tovább így élni, a sötét énjeink tönkretesznek mindent körülöttünk. Én megtaláltam a hercegemet, neked is tovább kell lépned!
Felálltam és Chuck arca fölé hajoltam; - Te vagy a másik felem. Chuck és Blair, Blair és Chuck, ezt soha ne felejtsd el! - csak kicsordultak azok az ostoba könnyek. Eljött hát a búcsú ideje; végigsimítottam az arcán, egy csókot nyomtam a homlokára, végül a fülébe súgtam: - Szeretlek és reméltem, hogy Te leszel a gyerekeim apja. Vigyázz magadra és légy boldog!

~~~Nate~~~
- Az isten szerelmére Serena vedd már fel! - nyomogattam mérgesen a telefont. Egyszerűen képtelen voltam felfogni a történteket.Nem hittem el, hogy igaz, amit Charlie... te jó ég, Ivy mondott. Hogy nem vettük észre? Hogyan lehet egy embert úgy eljátszani, hogy csak magánnyomozók hada jöjjön rá, az egész csak játék? Nem tudtam elhinni, hogy itt az Upper East Side-on, a hazugságok őshazájában valaki még nálunk is rafináltabb legyen. Serena neve jelent meg a kijelzőn.
- Nate, az ég áldjon meg hajnali 6 óra van! Alig aludtam 4 órát...- jött a nyűgös panasz a telefonból.
- Ott van veled Charlie?
- Fáradt vagyok... hogyan? Charlie? Miért fontos ez? Azt hittem veled van.
- Figyelj rám! Ő nem Charlie Rhodes, nem az unokatestvéred, soha nem is volt az. Ő vallotta be nekem, de nem akartam hinni neki. De most hívott Chuck magánnyomozója, és mindent alátámaszott: Ivy Dickensnek hívják, Miamiban pincérnőként és színésznőként keresi a pénzt és egyszer már volt előzetesben család miatt.
- Hallod, amiket mondasz Nate? Szerintem feküdjünk vissza mindketten aludni, aztán majd ebéd mellett elmeséled mi ez az egész... - hallottam, hogy egy szavamat sem hiszi.
- Látom nem érted. Figyelj rám Serena, könyörgöm, csak egy percre! Ez a nő átvert mindnyájunkat, téged, engem, a családodat és ki tudja még hány embert. Meg kell állítani, hogy ne tehessen több kárt!
- Nathaniel Archibald, ötletem sincs miért mondasz ilyeneket, tudod, hogy imádlak, de azt hiszem most kicsit többet ittál a kelleténél, igaz? - nevetett bele halkan a fülembe, én pedig nem akartam elhinni, hogy részegnek gondol - Menj haza, józanodj ki, aztán együtt bemegyünk Chuckhoz, rendben? Csókollak. - és letette. Megkövültem ültem a limuzin ülésén és nem tudtam kitalálni a következő lépés. Újra és újra arra a következtetésre jutottam, hogy egyedül kell elintéznem ezt az ügyet. Újra megcsörrent a telefonom, felsóhajtottam - Serena végre észhez tért.
- Örülök, hogy rádöbbentél, mit kell tennünk. - hadartam bele azonnal.
- Remélem tudod, hogy a tűzzel játszol drágám. - jött a nem várt válasz a legkevésbé várt személytől. A meglepetés erejétől megszólalni sem tudtam, Ivy pedig kihasználta a helyzeti előnyt. - Nehogy azt hidd, hogy nem vettem észre, hogy egy ideje nyomoznak körülöttem. Ügyes volt, nem mondom, de nem eléggé. Ez a baj veletek, upper east side-iakkal. Azt hiszitek, hogy mindent jobban tudtok, hogy nálatok jobb, szebb, ügyesebb nincs, nos kétségtelen szívem, hogy ami pénzen megvehető, az nektek megvan. De tudod a rátermettséget nem a tőzsdén osztják.
- Akárhol is vagy, holnap már a rendőrségen leszel, egy olcsó csaló vagy! - fortyogott bennem a düh és az önvád, hogy egy ilyen nőbe bele tudtam szeretni.
- Azt hitted elbújtam? - felnevetett - Itt vagyok Cece-nél, éppen az első bálomat tervezzük, hiszen Charlie-nak soha nem volt, ez pedig nem maradhat el. Ha azt hiszed, hogy neked fognak hinni, akkor már most készülj fel a csalódásra Nate. Az egész család a tenyerén hordozza újonnan visszakapott tagját, nem fogják elengedni ezt az illúziót. Ja és ha esetleg próbálkoznál, még mindig meggyőzhetlek az ellenkezőjéről egy kedves múltbéli történettel. Nemrég hallottam egy hercegnőről, aki a férje háta mögött összeszűrte a levet egy fiatal new york-i fiúval, miközben a saját mostohafiával is félrelépett néhanapján. Nem egy szalonképes sztori, igaz? Jaj, hogy ez veled történt, nézzenek oda! Vajon mit szólna a nagyapád, ha kiderülne, hogy Tripp van der Bilt után a hőn szeretett unokája is tiltott gyümölcsbe harapott? Szóval mindannyiunknak az lenne a legjobb, ha minden maradna a régiben, egyetértesz?
Semmi szalonképes, emberi megnyilvánulás nem jött a számra, úgyhogy csak kinyomtam a hívást és ráordítottam a sofőrre, hogy taposson bele a gázba.

~~~Lily~~~
- Remélem nem jöttem korán! - nyitottam be a szobába, bár a kiszűrődő fényből úgy ítéltem, hogy már bejöhetek.
- Gyere csak, régóta ébren vagyok, nem tudok aludni. - mosolygott rám a fotelből Chuck.
- Pedig egy kicsit nyúzottnak tűnsz, rád férne az alvás. - nem érkezett válasz, úgyhogy folytattam - Behoztam a havi kimutatásokat a hotel bevételeiről, amiket kértél. Aztán van itt még egy-két Time, ha olvasnál...
- Sajnálom Lily, de most nem tudok ezekre koncentrálni.
- Furcsa vagy Charles, mi van veled?
- Újra van értelme mindennek, el tudod ezt hinni? - nézett rám válaszra várva.
- Aludtál eleget? Megijesztesz.
- Éppen ez az, egy pillanatra sem hunytam le a szemem, ettől olyan csodás minden!

Bad, bad Upper-head - Ch.13

~~~Dan~~~
Blair berángatott a konyhába és becsapta utánunk az ajtót.
- Megőrültél? Tényleg tönkre akarsz tenni? - ragadott meg a zakóm gallérjánál erőteljesen.
- Jézusom, hová gondolsz? Nem mondtam semmi rosszat! - azzal megpróbáltam egyesével leszedegetni az ujjait a nyakamról.
- Igaz, akár mondhattad volna rögtön azt is, hogy fogalmam sincs, ki a gyerekem apja! - kiabált az arcomtól pár centire, majd az én hangomat utánozva folytatta.
- Ja és Louis, egyébként azt tudtad, hogy megcsókoltam a menyasszonyodat? Hogy majdnem elszöktettem Hamptonsba, amikor épp a nyamvadt könyvem kiadását próbáltad megakadályozni? Kihagytam valamit, nézzük csak?!
Erősen a vállamra ütött és elsírta magát.
- Tényleg nem érted mennyire rohadtul vékony jégen járok? - dőlt neki a konyhapultnak.
- Hogyne érteném Blair! Legalább annyira sokat kockáztatok, mint Te - léptem hozzá közel és megfogtam a vállait - de már én sem tudom tovább titkolni.
Elálltak a könnyei és gyanakvó szemmel nézett fel rám.
- Hogy érted ezt? Elmondtál valam...? Ingerülten közbevágtam.
- Hagyd már abba! Állandóan Louis és Chuck, Chuck és Louis. Hol vagyok én? Elvégre egy komplett regényt írtam rólad és mégsem érted?
- Miről beszélsz? - húzta össze a szemöldökeit, totális tanácstalanságról tanúskodva.
Rádöbbentem, hogy hová vezet ez a végig nem gondolt mondat. Egyenesen a pokolba.
- Hagyjuk, úgysem vezetne sehová. Ami pedig a borítékot illeti, fel kell végre bontanod, mert lassan már láthatóan nem lesz mit titkolni. - Láttam, hogy csak kattognak a kerekek az agyában. Egyre csak dolgoznak, míg végül kiadnak egy elég furcsa képet.
- Daniel Randolph Humphrey, mondd, hogy nem szerettél belém?! - adott nyomatékot minden egyes szónak és úgy nézett rám, mintha minimum egy világháború kirobbantásáért lennék felelős. A csöndben eltöltött másodpercek kínosan lógtak a levegőben és fogalmam sem volt, hogy mi a következő lépés.
- Könyörgöm, ugye nem? - mosolyodott el kissé furcsa humorérzékről tanúskodva. Képtelen voltam egyetlen szót is kimondani.
- Neem - rázta a fejét oda-vissza - nem, nem és nem. Hogy jutott eszedbe ekkora... Várj! Ezért írtad rólunk azt a könyvedben?
A döbbenettől leesett az álla, én pedig végre összeszedtem magam és két lépéssel közelebb mentem hozzá.
- Tudom, hogy eléggé vad ötlet, de soha nem jutott eszedbe, hogy mi ket... - a be sem fejezett kérdésemre egy erőteljes pofon volt a válasz, amitől majdnem elvesztettem az egyensúlyomat.
- HOGY MERED? - ordította teljes hangerővel, mire Louis és Nate egyszerre rontott be az ajtón, bennem pedig ebben a pillanatban ért meg az elhatározás.

~~~Serena~~~
Charlieval lassan 3 órája válogattuk a Bloomingdale's-ben a lánybúcsú partikellékeit. Blairnek életreszóló élményt akarok szerezni egy tetőtől talpig stílusos búcsúztatóval.
- Nézd Charlie, emlékszel mikor 7 éves korunkban ilyen volt a fejünkön a közös szülinapi zsúron? Egy hétig le sem akartad venni! - mutattam fel egy szivárványszínű mini kalapot. - Az volt az utolsó, amit együtt ünnepeltünk...
- Azok a régi szép hamptonsi idők...- meglepődtem.
- De hiszen azt Floridában tartottuk, nem emlékszel? A repülőn még rosszul is lettél!
- Tényleg, de buta vagyok! -nevetett fel meglehetősen furcsán, amit nem igazán tudtam hová tenni. - Annyi minden jár mostanában a fejemben, hogy teljesen összezavarodtam. Itt van ez a dolog Nate-el, aztán anya sem tud róla, hogy New Yorkba jöttem...
- Van valami gond Nate és közted?
- Valahogy azt érzem, hogy már nem szeret úgy, mint régen, tudod mintha mindig máshol járnának a gondolatai.
- Szeretnéd, hogy beszéljek vele? Ha bármi gond van, nekem el fogja mondani.
- Nagyon boldog lennék, ha segítenél, mert igazán nem szeretném ezt elrontani. Szerencsés vagyok, hogy ilyen jó unokatestvérem van, köszönöm Serena. - ölelt volna át, ehelyett viszont odalépett hozzánk az a személy, akiről az életben nem akartam hallani többet.

 - Charlie de jó téged újra látni! -indult meg felénk - És téged is Serena, nocsak még visszafogottabb lettél? - és egy kedves ölelés helyett New York viperája tekeredett a nyakam köré.

~~~Blair~~~
- Egyedül. Akarok. Lenni. - minden erőmet beleadva szorítottam meg a karját - Te pedig odaadod Dorotának azt! - kirohantam a konyhából és meg sem álltam, míg kétszer el nem fordult a kulcs a szobám ajtajában. A történtek olyan felfoghatatlan fordulatokat hoztak, hogy a sokktól egyetlen újabb könnyet sem tudtam ejteni, csak ültem az ágyamon és meg voltam róla győződve, hogy a falak egyre közelítenek. Türelmetlen kopogás zökkentett ki.
- Mondtam, hogy egyedül akarok lenni! - kiabáltam az ajtó irányába.
- Blair, engedj be! - szűrődött át Louis hangja. Miután percekig nem reagáltam, újra megpróbálta - Szeretlek, de nem megyek innen sehová, amíg el nem mondod, mi volt ez az egész?!
Rádöbbentem, hogy itt az idő, nem halogathatom tovább. El kell mondanom neki az igazságot. Legalábbis egy részét.
Kinyitottam az ajtót és egy teljesen tanácstalan Louis-t találtam mögötte. Megszólaltam, mielőtt ő megtehette volna.
- Gyere, el kell mondanom valamit. Nem hiszem, hogy örülni fogsz neki, édesanyád pedig végképp nem.
- Mi ez az egész? Charles-ról van szó, igaz? - a kérdés összezavart és hirtelen elakadt a szavam. Olaj volt a tűzre, mert Louis ideges járkálásba kezdett a szoba teljes hosszában.
- Tudtam, az elejétől tudtam! Éreztem, hogy őt fogod választani. - visszafordult a gardróbtól - Hallgatnom kellett volna Beatrice-ra! Hát hiába szeretlek, hiába vagyok én a jó fiú?
- Hogy érted, hogy hallgatnod kellett volna a nővéredre? - most rajtam volt a sor - Azt hiszed meggondoltam magam? Mikor érted meg végre, hogy Chuck és köztem már nincs semmi?
Síri csönd lett a szobában, de a ki nem mondott kérdés ott lógott kettőnk fölött, láttam, hogy lépnem kell.
- Ha tudni akarod, azt akartam elmondani, hogy gyereket várok. - mondtam ki nagy nehezen. Louis ahelyett, hogy újra ordítozni kezdett volna, szorosan átölelt és addig forgatott, míg enyhe hányingerem nem lett. Ötletem sem volt miért reagált így.
- Várj, nem vagy mérges? Nem hozok szégyent a Grimaldik évezredes történelmére?
- Édesem, nem gondolhattad komolyan, hogy ezért haragudnék! Anyám nem lesz ugyan elragadtatva, de hamar belátja majd, hogy egy trónörököst hordasz a szíved alatt. Mire megszületik egyébként is régóta házasok leszünk. Blair, fogalmad sincs milyen boldoggá tettél! - megcsókolt, aztán újra és újra, én pedig bíztam benne, hogy végleg pontot tettünk ennek a jelenetnek a végére.
- Ezt meg kell ünnepelnünk! Rendeljünk a Hiltonból valamit...
- Pezsgő van itthon, Dorota mindjárt hoz, igaz? - erősítettem fel a hangomat a mondat vége felé; tudtam, hogy úgy is az ajtó előtt ácsorog. Mielőtt kimentem volna a szobámból, észrevétlenül kivettem a fiókból egy gyógyszeresdobozt.
- Hozd fel két pohárnyi Dom Pérignon-t és Louis-éba tegyél ebből három szemet, világos?
- De Miss Blair, ez lenni erős nyugtató Miss Elenanoré!
- Nem kérdez, csak csinálja, különben Vanya megismeri a titkos lengyel előéletedet. Louisnak semmi baja nem lesz, kicsit többet alszik majd a szokásosnál. Én viszont pontot teszek B királynő életére.

Less than perfect - Ch.12

Újfent elnézést. Megjegyzésbe jöhet bármi, pozitív-negatív, óhaj-sóhaj. 
Lily

Ezt hallgasd Upper East Side!
A Sötét Lovag alig tért haza, máris újra bajban van. Az előbb láttuk, ahogy az ifjabb Basst egy mentőautó vitte el, nem túl összeszedett állapotban. Ha engem kérdeztek, azt gondolom, csak kissé túlcsordult az alkohol az éjszaka folyamán. 
Azt pedig mindenki tudja, hogy nincs az a szervezet, ami több rumot képes lenne feldolgozni, mint az Upper East Side-i. Habár jelenleg Miss Waldorf ezt nem tudja megerősíteni...
Csóközön, 
Gossip Girl

~~~Lily~~~
Bart, ugye tudod, hogy vigyázok a fiadra? Hogy úgy szeretem, mintha a sajátom lenne? Lehunyt szemmel soroltam magamban a mondatokat, hátha segítenek megnyugodni és eloszlatni a rettenetes bűntudatomat, ami csak egyre gyűlt és gyűlt bennem. Jobban figyelnem kellett volna Charles-ra, észrevenni, hogy mennyire nehezen válik meg Blairtől...
- Miss Bass? - riadtam fel egy mély hangra, ami közvetlenül mellőlem jött.
- Lily Humphrey, Charles édesapjának özvegye vagyok.
- Elnézést, részvétem. Nos, mint tudja, Mr. Bass öngyilkosságot kísérelt meg különböző altató és nyugtató tabletták és jelentős mennyiségű alkohol segítségével. Jelenleg annyit tudunk, hogy az életét sikerült megmenteni a gyors gyomormosásnak köszönhetően, viszont még így is károsodások mehettek végbe az idegrendszerben. Ezért pár órán át még mesterséges altatásban tartjuk, hogy kiderüljön van-e elváltozás, és ha igen mekkora.
Ahogy eljutott a tudatomig, amit az orvos mondott, önkéntelenül is szám elé kaptam a kezem. Hiszen csak 21 éves... hogyan juthatott el idáig?  Miért nem voltam mellette, amikor szüksége lett volna valakire?
Egy kezet éreztem meg a vállamon, felnéztem.
- Ne aggódjon, kimagaslóan jó esélye van a teljes felépülésre. Mivel semmilyen kockázati tényező nem áll fenn, higgyen nekem, nem lesz semmi gond. Kizárólag azt kell vele megértetnie, hogy pár hetes kötelező terápia vár rá valamelyik kezelőközpontban. Ismer ilyet vagy segítsek megfelelőt találni?
- Köszönöm, de sajnos az Ostroff Központ és a családunk hosszú múltra tekint vissza...
- Értem. Nos, a kezelés időtartama nagyban függ a vizsgálatok eredményéről, erről ráérünk beszélni akk... - a doktor csipogója hangos vijjogásba kezdett.
- Jöjjön, fogalmam sincs hogyan, - szólt az orvos láthatóan izgatottan - de Charles felébredt! - és már indult is futó léptekkel a kórterem irányába.

~~~Chuck~~~
- Blair itt van? Blair? Hol? Merre vagy?
- Charles - hajolt fölém Lily - miért csináltál ekkora bolondságot? El sem tudod képzelni, mennyire megijesztettél... - és már potyogtak rám a könnyei. Halvány szégyenérzet kapott el, ugyanakkor sajnáltam, hogy nem voltam alaposabb. Csak egy pár órát kaptam volna még, egymagam.
- Emlékszel mindenre?
- Bár el tudnám felejteni...
- Chuck, hogyan tudnék segíteni? - fogta közre tenyereivel az arcomat.
- Hozd ide Blairt! - néztem rá könyörgően.
- Tudod, hogy nem tehetem. Bármit megteszek, de ezt a Te érdekedben nem - rázta elszántan a fejét és bár tudtam, hogy igaza van, mégsem tudtam egyetérteni vele.
Látnom kell.

~~~Blair~~~
- Ms. Blair, 2 óra múlva találkozó van Oscar de la Renta-val az esküvői ruhával kapcsolatban. 4 órára pedig Pierre Herme fogadja, átbeszélni a süteménylista. Este Mr. Louis érkezik, hogy...
- Dorota, összezavarsz ezzel a rengeteg tennivalóval. Egyszerre csak egyet, csak egyet! - fakadtam ki a kelleténél hisztérikusabban.
- Igenis, Miss Blair. Egyébként Mr. Louis-val beszélt már... beszélt már a babáról?

 Szúrós szemmel néztem rá és azonnal elhallgattattam.
- Mindennek eljön a maga ideje. Ha így folytatod Dorota, hamarosan a tiéd is! Most pedig kerítsd elő a sárga Jimmy Choo-mat, ez a piros nem illik a kabátomhoz. - dobtam mérgesen a gardrób felé a pár cipőt.
Kopogás hallatszott, majd Louis dugta be a fejét az ajtónyíláson.
- Meglepetés - mondta akkora mosollyal az arcán, hogy biztos voltam benne, nem olvasta Gossip Girl-t. Mérhetetlen nyugalom lett rajtam úrrá, tudtam, hogy még nem veszett el az álmom.
- Louis, hogyhogy hamarabb jöttél?
- A japán nagykövet lemondta a megbeszélést, ezért felszabadult egy kis szabadidőm, amit veled akartam tölteni, - ölelt át - remélem a sűrű esküvői teendőid mellett tudsz rám is szánni egy kis időt... - suttogta bájos, bár egyre javuló akcentusán pár centire a fülemtől.
- Drágám ne haragudj, de találkozóm van a virágkötővel, hogy kiválasszam, milyen babarózsák lesznek a csokromban.
- Blair, azt hittem már megbeszéltük, hogy a monacoi királyi család jelképe a liliom, ezért ennek kell megjelennie az esküvőnkön. Értsd meg, hogy ez nagyon sokat jelent a népemnek, de még többet az anyámnak. A tradíciónak él, kérlek értsd meg.
- Legyen úgy, ahogy Monaco szeretné. - mondtam félig beletörődve, félig őszintén - Viszont akkor velem kell jönnöd, hogy személyesen borítsd fel a virágkötő terveit - mosolyodtam el és apró csókot adtam neki. Felkaptam a már kikészített körömcipőimet és kéz a kézben elindultunk a lift felé, de a hallban Nate-be ütköztünk.
- Mit csinálsz itt Nate? - ült ki az arcomra a teljes tanácstalanság.
- Ezt én kérdezhetném tőled Blair! - válaszolt láthatóan ingerülten, amivel végképp nem tudtam mit kezdeni. - Nem láttad mit írt Gossip Girl? Nem gondolod, hogy mellette kellene lenned? - ragadott ki Louis kezei közül és ordibálni kezdett velem.

- Miről beszélsz? - nem tudtam, hogy komolyan beszél vagy csak valami olcsó poént próbál előadni. Mielőtt eldönthettem volna, Louis már közöttünk állt és fenyegető hangnemben beszélt Nate-hez.
- Senki, ismétlem senki nem viselkedhet így Blairrel! Értjük egymást? - halotti csönd állt be, amit kénytelen voltam én megszakítani - Semmi baj, Nate nem úgy gondolta, igaz? - néztem rá a jól ismert módon.
- Tényleg nem érted, ugye? - válaszolt olyan hangon, amit a legkevésbé sem vártam tőle - Chuck öngyilkos akart lenni!
- Mi? - fagyott az arcomra minden érzelem.
- Azt szeretné, ha most ott lennél vele.
Louis újra megfogta a kezem és kényszerítette, hogy a szemébe nézek.
- Blair, ez is csak egy trükk a sok közül, ne dőlj be neki. Tudom, hogy azt hiszed elengedtétek egymást, de ő nem hajlandó téged. Ahogyan én sem... Rengeteg ember tud gondoskodni Chuckról, kérlek ne menj. - tagolta erősen hangsúlyozva az utolsó szavakat.
- Tudod, hogy szüksége van rád - kontrázott rá Nate és majdnem biztos voltam benne, hogy igaza van. Louis is láthatta rajtam a gondolataimat, mert kifakadt:
- Ugyan, mindnyájan tudjuk, hogy miért csinálta! Hogy bűntudatot keltsen. Blair, könyörgöm, ne dőlj be neki. Azt akarja, hogy őt válaszd helyettem.
- Jó, én ezt nem hallgatom tovább. Gyere, induljunk, Chuckot bármikor átvihetik az Ostroff...
- Nem. - vágtam közbe határozottan. Nate úgy állt meg, mint akibe villám csapott.
Ebben a pillanatban nyílt a liftajtó és Dan lépett be a hallba.
- Nézzenek oda, az Upper East Side krémje! Fogadás lesz? - próbált viccelődni, de a fagyott hangulat gyorsan elvette a kedvét - Mi történt itt?
- Jézusom Humphrey, mi jöhet még, az ördög maga? - éreztem, ahogy kezdem elveszteni a kontrollt az események felett, ami egyre idegesebbé tett.
- Semmi különös, éppen azon morfondírozok, mit mondjak Chucknak: egy esküvői csokor vagy egy torta volt fontosabb nála? Szerinted Blair? - nézett rám, minden együttérzést mellőzve.
- Visszataszító vagy Archibald!
- Meglehet, de soha nem hagynám cserben a legjobb barátaimat. Dan, jössz? Chuck kórházban van.
- Tessék? Megint? - mivel nem jött válasz, folytatta - Persze, mehetünk. Csak előbb Blair-el kellene beszélnem arról, amit odaadott nekem.
Négyszemközt.

Speechless - Ch.11

Elnézést, sajnálom, elnézést. Írói válság volt, bizonyára lesz is még, nézzétek el nekem, köszönöm.
Lily

~~~Chuck~~~
Fanyar mosollyal vettem elő az italos szekrényből apám 35 éves skót whiskey-jét. Azt mondta, valami nagy eseményre tartogatja. Nos, íme a megfelelő alkalom Bart, elvégre senki nem marad a családból, nem veszhet kárba ez a nemes ital. Felmarkoltam az üveget, aztán az éjjeli szekrény fiókjából is kiszedtem a létező összes nyugtatót, Váliumot, Xanaxot, még vagy hatféle altatót és fájdalomcsillapítót és beterítettem velük az egész ágyat. Szépen elrendezgettem ABC-sorrendben - a kényszeresség furcsa bájt ad a legsötétebb helyzetnek is - és őszintén bíztam benne, hogy elég lesz. Azt sejtettem, hogy nem várhatok sokat, azt pedig csak reméltem, hogy nem csak vegetatív állapotba taszítom magam.

Lecsavartam az üveg kupakját és bevettem az első marék tablettát egy jó pohárnyi alkohollal, aztán szép sorban az összes legális mérget; majd hagyatt feküdtem az ágyon. Nem kellek senkinek, hát jöjjön, aminek jönnie kell. Az utolsó dolog, amire emlékszem a liftajtó csöngése volt és aztán minden elsötétült.

~~~Serena~~~
- Láttad a Gossip Girl-t?
- S., most nem érek rá! Doktornál vagyok...
- Igen tudom, éppen erről van szó. Valaki lefotózta, ahogy beléptél oda, feltűnően bő ruhában. Pletykacica pedig összerakta a kirakós darabkáit és megosztotta mindenkivel.
- Te jó isten! Louis látta már?
- Fogalmam sincs B. Hogy tudnék segíteni? - alig hogy feltettem a kérdést, a főnököm Jane már ott állt előttem magasra húzott szemöldökkel.
- Serena, beszéltél már a menedzserrel? Estére legyen az asztalomon, hogy Daniel Day-Lewis mikor kezdi a forgatást velünk! A rendező nem várhat tovább, világos?
- De még el sem olvasta a forgatókönyvet- próbáltam menteni a menthetőt, halvány sikerrel.
- Igen, és? - nézett rám felhúzott szemöldökkel - Akkor intézd el, nem érdekel hogyan. Ja és a fitneszbérletemet meg kell újítani. - hagyott ott olyan tanácstalanságban, hogy percekig magamhoz sem tértem.
- Serena? Ott vagy? - jött egy távoli hang valahonnan, de mire rádöbbentem, hogy a telefonból, addigra Blair megunta a várakozást és bontotta a vonalat. Tudtam, hogy vissza kellene hívnom, de tisztában voltam vele, ha most hibázok, Jane pillanatok alatt talál helyettem valaki mást. Nem akartam újra visszazuhanni a régi felelőtlen életembe, ahol a legnagyobb problémám az volt, hogy Dior vagy Prada táskát válasszak az aznapi ruhámhoz. Felnőttem és ezt Blairnek is meg kell értenie.

~~~Blair~~~
Tűkön ülve vártam a rendelő előterében a nőgyógyászomra. A percek ólomlábakon vánszorogtak, idegbajosan lapoztam át az összes kirakott magazint és már épp számon kértem volna Serenat, hogy miért nem hívott vissza, amikor nyílt az ajtó és a doktornő asszisztense szólt hozzám.
- Ön következik Miss Waldorf, fáradjon be!
Éreztem, hogy görcsbe rándul a gyomrom, de próbáltam ráncba szedni a vonásaimat. Elvégre hétszámjegyű összeget fizettem Dr. Barnes-nak, hogy egy felesleges szó se kerüljön ki ezek közül a falak közül. Habár Gossip Girl-t még ez sem állítja meg... Istenem, csak Louis ne tudja meg idő előtt!
Mire végiggondoltam mindent, már a hatalmas diófaasztal túloldalán ültem, egy érdeklődő szempár által vizsgálva.
- Blair, min gondolkozik ennyire?
- Csak annak a következményein, hogy mi történne, ha a vőlegényem hamarabb tudná meg az internetről, hogy gyermeket várok, minthogy én elmondanám neki.
- Megállapodtunk, bennem bízhat. Remélem, tudja, hogy az orvosi titoktartás… egyébként is kötne. – nézett rám jelentőségteljesen.
- Ugyan Eliza, a pletyka őshazájában, az Upper East Side-on praktizálsz. Mindketten tudjuk, hogy itt a hallgatásnak ára van, nincsenek illúzióim. A lényeg úgyis abban a borítékban van – mutattam rá az előtte fekvő fehér téglalapra.
- Igen, az eredmény ebben van – nyújtotta át az asztal fölött - 0,001%-os hibaszázalékkal, vagyis az apa személyéhez kétség sem fér. Jövő héten pedig el kell végeznünk a 12 heti rutinvizsgálatokat, remélem minden rendben lesz. Örülök, hogy láttalak Blair.
Rövid és szánalmasan bizalmaskodó elköszönés után óvatosan léptem ki az utcára, tudtam, hogy egy újabb fotó az interneten döntő bizonyíték lenne ellenem. Feltéve, hogy Louis már nem tudott meg mindent…
- Blair! – fogta meg egy kéz a vállamat.
- Úristen! – sikítottam egy hatalmasat, de az ijedtség hamar haragba fordult át, mikor felfogtam ki az. – Humphrey, hányszor mondjam még el, hogy nem érek rá akármikor? Neked főleg nem!
- Láttam mit írt Gossip Girl és gondoltam…
- Mit? Mit gondoltál? Hogy idejössz és végleg tönkreteszed az életemet azzal, hogy nyilvánvalóvá teszed a pletykát? Esetleg nem akarod körüzenetben is szétkürtölni, hogy Blair Waldorf prímán halad a leányanyává válás útján?
Dan arcán végigsöpört előbb a döbbenettel kevert komorság – ez utóbbit nem tudtam mire vélni-, aztán megállapodott rajta az állandó féloldalas mosolya.
- Tehát igaz? Ifjú trónörökös érkezik a királyi családba? – és mielőtt bármit mondhattam volna, szorosan átölelt – Gratulálok nektek! – éreztem, hogy átkattan valami a fejében – Várj – nézett újra a szemembe – akkor Louis nem tud róla?

- Nem tudhat róla, érted? Nem tudhat, mielőtt én meg nem tudnám, ki az apa… - válaszoltam sírós hangon – Segíts nekem, kérlek.

- De hát ki lehet még? - szavak nélkül is tudtam válaszolni, így nem kérdezett tovább - Hogyan tudnék segíteni?

- Vidd magaddal ezt a borítékot, úgy húzza a vállamat a súlya, hogy most képtelen lennék felnyitni. Megteszed nekem? Louis még csak véletlenül sem találhat rá...

- Nem gondolod, hogy mégis jobb lenne? - tette fel a legnyilvánvalóbb kérdést az adott helyzetben.

- A legkevésbé sem, Humphrey. Segítesz vagy sem?

- Ha szerinted ez a megoldás, rendben, legyen. - egyezett bele, némi kétellyel a hangjában.

A zsebembe nyúltam és átadtam neki a borítékot.

- Nem nyithatod fel, ígérd meg, hogy nem nézed meg! - fogtam szorosan a papírt és nem engedtem el, amíg nem kaptam megerősítést a kérésemre.

- Blair, a barátságunkra esküszöm, hogy nem nézem meg, mi van a borítékban! Ígérem. - azzal eltette a kabátja belső zsebébe.

- A mink Humphrey? Ugyan kérlek... - mosolyodtam el gúnyosan, pedig valójában csak rémesen megijedtem, hogy egy brooklynira kellett bízzam jelenlegi életem legnagyobb titkát és, hogy ez mennyire magától értetődőnek tűnt. - Most rohannom kell, hogy kiderítsem mekkora károkat okozott Gossip Girl... később találkozunk. - rohantam el, mielőtt bármilyen válasz érkezhetett volna.

~~~Lily~~~

- Charles, hogy lehetsz ennyire bolond? - szétsöpörtem a szanaszét heverő gyógyszeres dobozokat és rázni kezdtem az élettelen testet. - Térj magadhoz, könyörgöm!

Mikor felismertem, hogy ez sehová sem vezet, automatikusan a 911-et hívtam.

- Kérem, küldjenek mentőt a Broadway és a Columbus Avenue sarkára, az Empire Hotelbe! Öngyilkossági kísérlet történt, siessenek... - csaptam le a telefont.

- Charles, maradj velem, rendben? Ne hagyj itt, érted? - hadartam hisztérikusan a magamhoz ölelt mozdulatlan testbe.