Lily
~~~Chuck~~~
Fanyar mosollyal vettem elő az italos szekrényből apám 35 éves skót whiskey-jét. Azt mondta, valami nagy eseményre tartogatja. Nos, íme a megfelelő alkalom Bart, elvégre senki nem marad a családból, nem veszhet kárba ez a nemes ital. Felmarkoltam az üveget, aztán az éjjeli szekrény fiókjából is kiszedtem a létező összes nyugtatót, Váliumot, Xanaxot, még vagy hatféle altatót és fájdalomcsillapítót és beterítettem velük az egész ágyat. Szépen elrendezgettem ABC-sorrendben - a kényszeresség furcsa bájt ad a legsötétebb helyzetnek is - és őszintén bíztam benne, hogy elég lesz. Azt sejtettem, hogy nem várhatok sokat, azt pedig csak reméltem, hogy nem csak vegetatív állapotba taszítom magam.
Lecsavartam az üveg kupakját és bevettem az első marék tablettát egy jó pohárnyi alkohollal, aztán szép sorban az összes legális mérget; majd hagyatt feküdtem az ágyon. Nem kellek senkinek, hát jöjjön, aminek jönnie kell. Az utolsó dolog, amire emlékszem a liftajtó csöngése volt és aztán minden elsötétült.
~~~Serena~~~
- Láttad a Gossip Girl-t?
- S., most nem érek rá! Doktornál vagyok...
- Igen tudom, éppen erről van szó. Valaki lefotózta, ahogy beléptél oda, feltűnően bő ruhában. Pletykacica pedig összerakta a kirakós darabkáit és megosztotta mindenkivel.
- Te jó isten! Louis látta már?
- Fogalmam sincs B. Hogy tudnék segíteni? - alig hogy feltettem a kérdést, a főnököm Jane már ott állt előttem magasra húzott szemöldökkel.
- Serena, beszéltél már a menedzserrel? Estére legyen az asztalomon, hogy Daniel Day-Lewis mikor kezdi a forgatást velünk! A rendező nem várhat tovább, világos?
- De még el sem olvasta a forgatókönyvet- próbáltam menteni a menthetőt, halvány sikerrel.
- Igen, és? - nézett rám felhúzott szemöldökkel - Akkor intézd el, nem érdekel hogyan. Ja és a fitneszbérletemet meg kell újítani. - hagyott ott olyan tanácstalanságban, hogy percekig magamhoz sem tértem.
- Serena? Ott vagy? - jött egy távoli hang valahonnan, de mire rádöbbentem, hogy a telefonból, addigra Blair megunta a várakozást és bontotta a vonalat. Tudtam, hogy vissza kellene hívnom, de tisztában voltam vele, ha most hibázok, Jane pillanatok alatt talál helyettem valaki mást. Nem akartam újra visszazuhanni a régi felelőtlen életembe, ahol a legnagyobb problémám az volt, hogy Dior vagy Prada táskát válasszak az aznapi ruhámhoz. Felnőttem és ezt Blairnek is meg kell értenie.
~~~Blair~~~
Tűkön ülve vártam a rendelő előterében a nőgyógyászomra. A percek ólomlábakon vánszorogtak, idegbajosan lapoztam át az összes kirakott magazint és már épp számon kértem volna Serenat, hogy miért nem hívott vissza, amikor nyílt az ajtó és a doktornő asszisztense szólt hozzám.
- Ön következik Miss Waldorf, fáradjon be!
Éreztem, hogy görcsbe rándul a gyomrom, de próbáltam ráncba szedni a vonásaimat. Elvégre hétszámjegyű összeget fizettem Dr. Barnes-nak, hogy egy felesleges szó se kerüljön ki ezek közül a falak közül. Habár Gossip Girl-t még ez sem állítja meg... Istenem, csak Louis ne tudja meg idő előtt!
Mire végiggondoltam mindent, már a hatalmas diófaasztal túloldalán ültem, egy érdeklődő szempár által vizsgálva.
- Blair, min gondolkozik ennyire?
- Csak annak a következményein, hogy mi történne, ha a vőlegényem hamarabb tudná meg az internetről, hogy gyermeket várok, minthogy én elmondanám neki.
- Megállapodtunk, bennem bízhat. Remélem, tudja, hogy az orvosi titoktartás… egyébként is kötne. – nézett rám jelentőségteljesen.
- Ugyan Eliza, a pletyka őshazájában, az Upper East Side-on praktizálsz. Mindketten tudjuk, hogy itt a hallgatásnak ára van, nincsenek illúzióim. A lényeg úgyis abban a borítékban van – mutattam rá az előtte fekvő fehér téglalapra.
- Igen, az eredmény ebben van – nyújtotta át az asztal fölött - 0,001%-os hibaszázalékkal, vagyis az apa személyéhez kétség sem fér. Jövő héten pedig el kell végeznünk a 12 heti rutinvizsgálatokat, remélem minden rendben lesz. Örülök, hogy láttalak Blair.
Rövid és szánalmasan bizalmaskodó elköszönés után óvatosan léptem ki az utcára, tudtam, hogy egy újabb fotó az interneten döntő bizonyíték lenne ellenem. Feltéve, hogy Louis már nem tudott meg mindent…
- Blair! – fogta meg egy kéz a vállamat.
- Úristen! – sikítottam egy hatalmasat, de az ijedtség hamar haragba fordult át, mikor felfogtam ki az. – Humphrey, hányszor mondjam még el, hogy nem érek rá akármikor? Neked főleg nem!
- Láttam mit írt Gossip Girl és gondoltam…
- Mit? Mit gondoltál? Hogy idejössz és végleg tönkreteszed az életemet azzal, hogy nyilvánvalóvá teszed a pletykát? Esetleg nem akarod körüzenetben is szétkürtölni, hogy Blair Waldorf prímán halad a leányanyává válás útján?
Dan arcán végigsöpört előbb a döbbenettel kevert komorság – ez utóbbit nem tudtam mire vélni-, aztán megállapodott rajta az állandó féloldalas mosolya.
- Tehát igaz? Ifjú trónörökös érkezik a királyi családba? – és mielőtt bármit mondhattam volna, szorosan átölelt – Gratulálok nektek! – éreztem, hogy átkattan valami a fejében – Várj – nézett újra a szemembe – akkor Louis nem tud róla?
- Nem tudhat róla, érted? Nem tudhat, mielőtt én meg nem tudnám, ki az apa… - válaszoltam sírós hangon – Segíts nekem, kérlek.
- De hát ki lehet még? - szavak nélkül is tudtam válaszolni, így nem kérdezett tovább - Hogyan tudnék segíteni?
- Vidd magaddal ezt a borítékot, úgy húzza a vállamat a súlya, hogy most képtelen lennék felnyitni. Megteszed nekem? Louis még csak véletlenül sem találhat rá...
- Nem gondolod, hogy mégis jobb lenne? - tette fel a legnyilvánvalóbb kérdést az adott helyzetben.
- A legkevésbé sem, Humphrey. Segítesz vagy sem?
- Ha szerinted ez a megoldás, rendben, legyen. - egyezett bele, némi kétellyel a hangjában.
A zsebembe nyúltam és átadtam neki a borítékot.
- Nem nyithatod fel, ígérd meg, hogy nem nézed meg! - fogtam szorosan a papírt és nem engedtem el, amíg nem kaptam megerősítést a kérésemre.
- Blair, a barátságunkra esküszöm, hogy nem nézem meg, mi van a borítékban! Ígérem. - azzal eltette a kabátja belső zsebébe.
- A mink Humphrey? Ugyan kérlek... - mosolyodtam el gúnyosan, pedig valójában csak rémesen megijedtem, hogy egy brooklynira kellett bízzam jelenlegi életem legnagyobb titkát és, hogy ez mennyire magától értetődőnek tűnt. - Most rohannom kell, hogy kiderítsem mekkora károkat okozott Gossip Girl... később találkozunk. - rohantam el, mielőtt bármilyen válasz érkezhetett volna.
~~~Lily~~~
- Charles, hogy lehetsz ennyire bolond? - szétsöpörtem a szanaszét heverő gyógyszeres dobozokat és rázni kezdtem az élettelen testet. - Térj magadhoz, könyörgöm!
Mikor felismertem, hogy ez sehová sem vezet, automatikusan a 911-et hívtam.
- Kérem, küldjenek mentőt a Broadway és a Columbus Avenue sarkára, az Empire Hotelbe! Öngyilkossági kísérlet történt, siessenek... - csaptam le a telefont.
- Charles, maradj velem, rendben? Ne hagyj itt, érted? - hadartam hisztérikusan a magamhoz ölelt mozdulatlan testbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése