Csak álltam ott és vártam, hogy megnyíljon alattam a föld. Vagy felkapjon és elvigyen egy szélvihar. Bármi, csak ne kelljen megszólalnom. Serena megtette helyettem.
- Chuck, azt hittük meghaltál! Átkutatták utánad egész Amerikát! Hol voltál? - kérdezte sokkal halkabban és nyugodtabban, mint ahogy én egyáltalán képes lettem volna hangot kiadni.
- Ó, húgocskám, a Victrola ápol és eltakar, már igazán megtanulhattad volna - mondta, de alkoholmámorban úszó tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam. Pár pillanatnál tovább képtelen voltam elviselni, ezért sarkon fordultam és megindultam a kijárat felé. A buja zene lüktetése kitöltötte a tudatomat, csipkék és tüllök szálltak mindenfelé, én mégis csak arra tudtam koncentrálni, hogy visszataláljak a limuzinig, mielőtt a lábaim megadnák magukat. Már éppen léptem volna a lépcsőkre, hogy magam mögött hagyjam ezt a rémálomba oltott kéjbarlangot, amikor egy kéz megragadott és berántott egy sötét sarokba.
- Hercegnő, hiányzott! Meg kell hajolnom vagy elég ha kezet csókolok? - kérdezte olyan iróniával, hogy egy pillanatra a szavam is elállt.
- Chuck, bűzlesz a whiskeytől, engedj el! - mondtam, ami először eszembe jutott és kétségbeesetten próbáltam lefejteni a derekamról a kezeit, de legalább annyira szorított, mint én a biztonsági őr gallérját. Esélyem sem volt.
- És én hiányoztam? - kacérkodott és tette mindezt azon a hangján, ami minden alkalommal kellemesen furcsa bizsergésre késztette a gyomrom tájékát - és ezt tudta ő is nagyon jól.
Persze, hogy tudta.
- Eressz el, haza kell mennem! - könyörögtem ingerültebben a szabadulásért.
- Hallottam mi történt odakint... Louis nem örülne, ha hallaná, hogy ennyire aggódsz értem. - vigyorgott gúnyosan és láttam, hogy a részegségtől nem bírna megállni a lábán, ha nem kapaszkodna belém, de ezen a ponton elszakadt nálam valami. Hatalmas pofont adtam neki, amitől ténylegesen a sarokban kötött ki.
- Gyűlöllek, érted? Gyűlöllek! - a könnyeim úgy ömlöttek, akár a zivatar, a homályon át a friss levegőt követve jutottam ki a szabadba.
~~~Dan~~~
Kora reggel elindultam a kiadóhoz, amit csak nagy nehezen sikerült felkutatnom. Borzasztóan reméltem, hogy sikerül megakadályoznom könyvem kiadatását; írói pályafutásom azonnal az egekben szárnyalna, de megutálna az a maréknyi ember is, akikhez közel állok. Voltaképp az apámon és Lily-n kívül mindenki, aki az Upper East Side-on él és mozog.
Mire végiggondoltam, milyen komoly következményei lehetnek Vanessa sajátos bosszújának, már a könyvkiadó portáján álltam egy kissé haragos szempár kereszttüzében.
- Kihez jött? - jött a goromba kérdés. Úgy tűnt a kissé hosszabbra nőtt hajam és régi kedvenc tweed zakóm nem kelthetett meggyőző összképet a titkárnőben.
- Mr. Karphoz. Bejelentkeztem. - tettem hozzá sietve és próbáltam egy halvány mosolyt is megereszteni, de semmi haszna nem volt.
- Jöjjön utánam - állt fel Miss Körömcipő és indult el határozottan egy óriási dupla ajtó felé, aztán két pillanat múlva már újra a számítógépe előtt ült és fogadta a hívásokat.
Kopogtam kettőt és a halkan kiszűrődő 'Tessék!'-re beléptem. Egy hatalmas iroda tárult elém, láthatóan műkedvelő tulajdonosával egy óriási fa íróasztal mögött.
- Üdvözlöm Daniel! Kérem foglaljon helyet. - invitált az asztala túl oldalán lévő székbe.
- Nos, Mr. Karp - kezdtem bele - azért jöttem, hogy megkérjem, a Bennfentes kiadásával várjunk, akarom mondani várjanak még. Tudja, akad még pár el nem intézett dolog, néhány ismerős, szereplő tudja...
- Nézze Dan - szakítottak félbe - higgye el, átérzem milyen kellemetlen ez magának. Jóformán írt a barátairól egy olyan könyvet, amit sokan még az ellenségükről sem. Nyilvánvalóan rengeteg támadásnak tette ki magát ezzel. De bízzon bennem, előbb utóbb megbékélnek vele. Maga pedig a The New York Times bestseller lista első számú írója lesz megígérhetem.
- Köszönöm a megértését, tudja ez tényleg nagyon font...várjon, miért mondta, hogy megbékélnek vele? Hogy érti...? - a titkárnő felbukkanása zavarta össze már amúgy is rémesen kusza gondolataimat.
- Mr. Karp, megérkeztek a nyomdai díszpéldányok, beküldessem őket? - bájolgott a hölgy.
- Igen Kitty, legyen szíves. - felém fordult - Íme a válasz a kérdésére Daniel. Gratulálok az első publikált könyvéhez, remélem egy leendő Pulitzer-díjas íróhoz van szerencsém - Jonathan Karp ott állt előttem kézfogásra nyújtott karral és széles mosollyal az arcán, én viszont totális lefagyva néztem rá és csupán annyit tudtam kinyögni:
- Hány példány készült?
~~~Chuck~~~
Már délután 2 óra volt, de semmi okot nem találtam, hogy kikeljek az ágyból. A totális érdektelenség elnyomta minden vágyamat, minden ingert, ami valaha is ébredt bennem. Már az sem érdekelt, hogy apám mit gondolna rólam. Felőlem a Bass Vállalat is csődbe mehet, hidegen hagy.
Mondják, hogy a halál közeli élmény arra sarkall, hogy aztán minden pillanatot értékelni kezdjen az ember. Minden egyes rohadt kis pillanatot.
Hát őszintén szólva semmi értékelhetőt nem látok a környezetemben, semmi olyat, amiért érdemes lenne küzdeni. Az utolsó ilyen darabja az életemnek tegnap este hozta tudomásomra, hogy gyűlöl. Érthető.
Ki ne cserélné le a botrányokkal, viaskodásokkal teli életét egy nyugodt, békés, szeretetteljesre, ha ráadásul egy komplett hercegség is jár hozzá? Kínomban szinte felnevettem. A telefon üzenetet jelzett.
- Könyörgöm Nathaniel, hagyj már a fené... - ordítottam a mobilnak, de megláttam, hogy másról van szó.
Hello Upper East Side!
Igazi finomságra bukkantam az imént, figyeljetek csak! B. királynő a Hetedik és a Madison sarkán gyanúsan bő ruhában sétált be Dr. Eliza Barnes nőgyógyász rendelőjébe. Ti is arra gondoltok, amire én?
Monaco előbb kap trónörököst, mint hercegnőt? Királyi skandallum!
Csóközön,
Gossip Girl
Gyereket vár. Louistól. Életem szerelme gyereket vár valaki mástól. A szerelmétől.
Gondolkodás nélkül nyúltam a fiókba, hogy véget vessek mindennek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése