Blair berángatott a konyhába és becsapta utánunk az ajtót.
- Megőrültél? Tényleg tönkre akarsz tenni? - ragadott meg a zakóm gallérjánál erőteljesen.
- Jézusom, hová gondolsz? Nem mondtam semmi rosszat! - azzal megpróbáltam egyesével leszedegetni az ujjait a nyakamról.
- Igaz, akár mondhattad volna rögtön azt is, hogy fogalmam sincs, ki a gyerekem apja! - kiabált az arcomtól pár centire, majd az én hangomat utánozva folytatta.
- Ja és Louis, egyébként azt tudtad, hogy megcsókoltam a menyasszonyodat? Hogy majdnem elszöktettem Hamptonsba, amikor épp a nyamvadt könyvem kiadását próbáltad megakadályozni? Kihagytam valamit, nézzük csak?!
Erősen a vállamra ütött és elsírta magát.
- Tényleg nem érted mennyire rohadtul vékony jégen járok? - dőlt neki a konyhapultnak.
- Hogyne érteném Blair! Legalább annyira sokat kockáztatok, mint Te - léptem hozzá közel és megfogtam a vállait - de már én sem tudom tovább titkolni.
Elálltak a könnyei és gyanakvó szemmel nézett fel rám.
- Hogy érted ezt? Elmondtál valam...? Ingerülten közbevágtam.
- Hagyd már abba! Állandóan Louis és Chuck, Chuck és Louis. Hol vagyok én? Elvégre egy komplett regényt írtam rólad és mégsem érted?
- Miről beszélsz? - húzta össze a szemöldökeit, totális tanácstalanságról tanúskodva.
Rádöbbentem, hogy hová vezet ez a végig nem gondolt mondat. Egyenesen a pokolba.
- Hagyjuk, úgysem vezetne sehová. Ami pedig a borítékot illeti, fel kell végre bontanod, mert lassan már láthatóan nem lesz mit titkolni. - Láttam, hogy csak kattognak a kerekek az agyában. Egyre csak dolgoznak, míg végül kiadnak egy elég furcsa képet.
- Daniel Randolph Humphrey, mondd, hogy nem szerettél belém?! - adott nyomatékot minden egyes szónak és úgy nézett rám, mintha minimum egy világháború kirobbantásáért lennék felelős. A csöndben eltöltött másodpercek kínosan lógtak a levegőben és fogalmam sem volt, hogy mi a következő lépés.
- Könyörgöm, ugye nem? - mosolyodott el kissé furcsa humorérzékről tanúskodva. Képtelen voltam egyetlen szót is kimondani.
- Neem - rázta a fejét oda-vissza - nem, nem és nem. Hogy jutott eszedbe ekkora... Várj! Ezért írtad rólunk azt a könyvedben?
A döbbenettől leesett az álla, én pedig végre összeszedtem magam és két lépéssel közelebb mentem hozzá.
- Tudom, hogy eléggé vad ötlet, de soha nem jutott eszedbe, hogy mi ket... - a be sem fejezett kérdésemre egy erőteljes pofon volt a válasz, amitől majdnem elvesztettem az egyensúlyomat.
- HOGY MERED? - ordította teljes hangerővel, mire Louis és Nate egyszerre rontott be az ajtón, bennem pedig ebben a pillanatban ért meg az elhatározás.
~~~Serena~~~
Charlieval lassan 3 órája válogattuk a Bloomingdale's-ben a lánybúcsú partikellékeit. Blairnek életreszóló élményt akarok szerezni egy tetőtől talpig stílusos búcsúztatóval.
- Nézd Charlie, emlékszel mikor 7 éves korunkban ilyen volt a fejünkön a közös szülinapi zsúron? Egy hétig le sem akartad venni! - mutattam fel egy szivárványszínű mini kalapot. - Az volt az utolsó, amit együtt ünnepeltünk...
- Azok a régi szép hamptonsi idők...- meglepődtem.
- De hiszen azt Floridában tartottuk, nem emlékszel? A repülőn még rosszul is lettél!
- Tényleg, de buta vagyok! -nevetett fel meglehetősen furcsán, amit nem igazán tudtam hová tenni. - Annyi minden jár mostanában a fejemben, hogy teljesen összezavarodtam. Itt van ez a dolog Nate-el, aztán anya sem tud róla, hogy New Yorkba jöttem...
- Van valami gond Nate és közted?
- Valahogy azt érzem, hogy már nem szeret úgy, mint régen, tudod mintha mindig máshol járnának a gondolatai.
- Szeretnéd, hogy beszéljek vele? Ha bármi gond van, nekem el fogja mondani.
- Nagyon boldog lennék, ha segítenél, mert igazán nem szeretném ezt elrontani. Szerencsés vagyok, hogy ilyen jó unokatestvérem van, köszönöm Serena. - ölelt volna át, ehelyett viszont odalépett hozzánk az a személy, akiről az életben nem akartam hallani többet.
~~~Blair~~~
- Egyedül. Akarok. Lenni. - minden erőmet beleadva szorítottam meg a karját - Te pedig odaadod Dorotának azt! - kirohantam a konyhából és meg sem álltam, míg kétszer el nem fordult a kulcs a szobám ajtajában. A történtek olyan felfoghatatlan fordulatokat hoztak, hogy a sokktól egyetlen újabb könnyet sem tudtam ejteni, csak ültem az ágyamon és meg voltam róla győződve, hogy a falak egyre közelítenek. Türelmetlen kopogás zökkentett ki.
- Mondtam, hogy egyedül akarok lenni! - kiabáltam az ajtó irányába.
- Blair, engedj be! - szűrődött át Louis hangja. Miután percekig nem reagáltam, újra megpróbálta - Szeretlek, de nem megyek innen sehová, amíg el nem mondod, mi volt ez az egész?!
Rádöbbentem, hogy itt az idő, nem halogathatom tovább. El kell mondanom neki az igazságot. Legalábbis egy részét.
Kinyitottam az ajtót és egy teljesen tanácstalan Louis-t találtam mögötte. Megszólaltam, mielőtt ő megtehette volna.
- Gyere, el kell mondanom valamit. Nem hiszem, hogy örülni fogsz neki, édesanyád pedig végképp nem.
- Mi ez az egész? Charles-ról van szó, igaz? - a kérdés összezavart és hirtelen elakadt a szavam. Olaj volt a tűzre, mert Louis ideges járkálásba kezdett a szoba teljes hosszában.
- Tudtam, az elejétől tudtam! Éreztem, hogy őt fogod választani. - visszafordult a gardróbtól - Hallgatnom kellett volna Beatrice-ra! Hát hiába szeretlek, hiába vagyok én a jó fiú?
- Hogy érted, hogy hallgatnod kellett volna a nővéredre? - most rajtam volt a sor - Azt hiszed meggondoltam magam? Mikor érted meg végre, hogy Chuck és köztem már nincs semmi?
Síri csönd lett a szobában, de a ki nem mondott kérdés ott lógott kettőnk fölött, láttam, hogy lépnem kell.
- Ha tudni akarod, azt akartam elmondani, hogy gyereket várok. - mondtam ki nagy nehezen. Louis ahelyett, hogy újra ordítozni kezdett volna, szorosan átölelt és addig forgatott, míg enyhe hányingerem nem lett. Ötletem sem volt miért reagált így.
- Várj, nem vagy mérges? Nem hozok szégyent a Grimaldik évezredes történelmére?
- Édesem, nem gondolhattad komolyan, hogy ezért haragudnék! Anyám nem lesz ugyan elragadtatva, de hamar belátja majd, hogy egy trónörököst hordasz a szíved alatt. Mire megszületik egyébként is régóta házasok leszünk. Blair, fogalmad sincs milyen boldoggá tettél! - megcsókolt, aztán újra és újra, én pedig bíztam benne, hogy végleg pontot tettünk ennek a jelenetnek a végére.
- Ezt meg kell ünnepelnünk! Rendeljünk a Hiltonból valamit...
- Pezsgő van itthon, Dorota mindjárt hoz, igaz? - erősítettem fel a hangomat a mondat vége felé; tudtam, hogy úgy is az ajtó előtt ácsorog. Mielőtt kimentem volna a szobámból, észrevétlenül kivettem a fiókból egy gyógyszeresdobozt.
- Hozd fel két pohárnyi Dom Pérignon-t és Louis-éba tegyél ebből három szemet, világos?
- De Miss Blair, ez lenni erős nyugtató Miss Elenanoré!
- Nem kérdez, csak csinálja, különben Vanya megismeri a titkos lengyel előéletedet. Louisnak semmi baja nem lesz, kicsit többet alszik majd a szokásosnál. Én viszont pontot teszek B királynő életére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése